BÉT – Növekvő forgalomban mérséklődött a BUX a héten
Felidézték, hogy kedden tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal a friss, augusztusi inflációs számokat, amelyek értelmében éves bázison 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Felidézték, hogy kedden tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal a friss, augusztusi inflációs számokat, amelyek értelmében éves bázison 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
A csütörtöki kereskedésben a kereskedelmi konfliktusok alakulására rendszerint érzékenyen reagáló technológiai szektor szerepelt a legkedvezőbben.
Szerdán kora reggel az aranyat 1498,75 dolláron jegyezték, ami 0,03 százalék (45 cent) csökkenés a keddi záróértékéhez képest.
A részvénypiac heti forgalma 32,40 milliárd forint volt az előző heti 55,70 milliárd forint után.
A hír hatását tovább erősítette, hogy sorra érkeztek az amerikai gazdaság teljesítményének javulását tükröző adatok.
A befektetők óvatosak, a pénteket várják, amikor Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke beszédet tart.
Visszaesést mutattak továbbá a tajvani, a tokiói és a szöuli, valamint a délkelet-ázsiai indexek is.
A síaréna jól illeszkedik az ENEFI új stratégiájába. Ráadásul a sípálya régóta tervezett, négy évszakos hasznosítása a közeljövőben szintet léphet.
A tőzsdei bevezetésről és a nyilvánosan működő részvénytársasággá alakulásról a bank 2019. január 17-i közgyűlése döntött.
A múlt hetihez képest csökkent a Budapesti Értéktőzsde forgalma.
A részvénypiac forgalma csaknem a feére esett vissza,az előző hetihez képest.
A Mol-csoport 144 milliárd forint (514 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, ami 18 százalékos