Aláírták: megkezdődhet a Budapest-Belgrád vasútvonal építése
Megszületett a hitelszerződés a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között.
Megszületett a hitelszerződés a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között.
Szlovákia: A Szlovák Vasúttársaság tájékoztatása szerint, további intézkedésig, 2020. március 13-án 7:00 órától, nem fogadnak és nem indítanak nemzetközi vonatokat.
Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 38,9 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20,7 százalékkal csökkent.
Fakidőlések miatt jelentős késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Szeged és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalakon.
Változnak a vonatok és a csatlakozó buszok indulási és érkezési időpontjai.
Már nem járnak pótlóbuszok Csajág és Balatonkenese között – közölte a Mávinform.
A Szolnok-Újszász vonalon érvényesek az eredeti útvonalra szóló vasúti menetjegyek – ismertette szóvivő.
A MÁV legutóbb 2008-ban adott le nagy mozdonyrendelést, amikor 25 TRAXX járművet szerzett be a Bombardier-től.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon utazóknak jelentősen hosszabb menetidővel kell számolniuk, pótlóbuszokra kell átszállniuk.
A két repülőtér közötti távolság körülbelül 200 kilométer, Thalys menetrendje szerint a vonatok 1 óra 50 perc és 2 óra közötti menetidővel teszik meg ezt a távolságot.
A Debrecen-Püspökladány szakaszon bizonyos vonatok egyesítve közlekednek.
Bizonyos személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Szabadegyháza, valamint Pusztaszabolcs és Zichyújfalu között pótlóbuszok szállítják az utasokat.