
Rendhagyó Helikoni Ünnepséget tartanak idén Keszthelyen
A középiskolások mellett több korosztályt is vár a keszthelyi Helikon Ünnepség.

A középiskolások mellett több korosztályt is vár a keszthelyi Helikon Ünnepség.

Készül a kislemez, melyből elkészült az első dal. Ennek apropójából beszélgettünk Attilával és Alexandrával, az Eldorado együttes alapító tagjaival.

1973. március 1-én jelent meg a rocktörténet egyik legjelentősebb alkotása.

Romantikus zeneszerzők világhírű művei csendültek fel a Miskolci Szimfonikusok koncertjén a Művészetek Házában.

Sajtótájékoztatón ismertette ünnepi programkínálatát a Művészetek Háza a napokban. Az adventi, karácsonyi és újévi időszak rendezvényeiről beszéltek.

Október 12-e és 16-a között rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező 28. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót.

Utcazenészek muzsikáltak a belvárosban, az Erzsébet téri színpadon pedig fellépett a Balkán Fanatik és a Wahorn Korszerű Kalandzenekar.

Több mint 150 programmal várja a látogatókat a 21. Vidor Fesztivál Nyíregyházán augusztus 26. és szeptember 3. között – közölték a szervezők az MTI-vel.

Titkos üzenet, Bolond aki sír egy lány után, Nem jön álom a szememre, Tiltott perc, Bele vagyok zúgva, Kicsi gesztenye – és még sorolhatnánk a nagy TNT slágereket. Dobrády Ákos és Zuber Krisztián (Inti) 26 éve dolgozik együtt.

Augusztus 6-án került megrendezésre országosan az OrgonaPont sorozat kiemelt eseménye, az Orgonák éjszakája, melyhez Miskolc is csatlakozott.
Tíz év elteltével jelentkezett új dalokkal az Avatar, lemezbemutató koncertjükre néhány napja Budapesten került sor.

II. Erzsébet brit királynő platinajubileumára újra kiadja hírhedt God Save the Queen című számát a Sex Pistols.