
Az UniCum Laude Rómában ad egyházzenei koncertet
Az 1994-ben alakult UniCum Laude Énekegyüttes március 26-án ad koncertet a zenetörténet ritkán hallható darabjaiból a Római Magyar Akadémián.

Az 1994-ben alakult UniCum Laude Énekegyüttes március 26-án ad koncertet a zenetörténet ritkán hallható darabjaiból a Római Magyar Akadémián.

A 17 éves Wendler Enikő fuvolista a fellép a New York-i Carnegie Hallban, amit neves nemzetközi versenyen elért eredményével érdemelt ki.

A Gödör Klub kéthetes koncertsorozattal búcsúzik, a fellépők között van az Európa Kiadó, a Kiscsillag és a Pál Utcai Fiúk.

A Sziget fesztiválon tavaly elmaradt koncertjét az idei Balaton Soundon pótolja Rita Ora, és a nemrég megjelent lemezével nagy sikert aratott Big Sean is fellép Zamárdiban július 4. és 8. között.

Különlegesnek számít a mostani helyszín, hiszen a Théâtre des Champs-Élysées színház hírnevét alaposan megpecsételték a botrányok. Most Mozart-estet adtak ott a Miskolci Szimfonikusok.

Miskolchoz milyen emlékeid fűződnek? Elsősorban a diósgyőri fesztivál a várban, ami egy különleges és feledhetetlen emléket hagyott bennem. Imádott minket ott a közönség. Egyszer borzalmasan zuhogott az eső – szerepelni mikrofon mellett, ahol az elektromos áram és az esővíz találkozik, az közvetlen életveszély.

Fantasztikus emlékeim fűződnek Miskolchoz! A Generali Arénában adott teltházas koncertet a Dolly Roll néhány napja, interjúnk a fellépés után készült.

Jól sikerült a VII. Ózdi Jazzparádé, amit a hétvégén rendeztek meg. Az időjárás kedvezett a szabadtéri koncerteknek, az Olvasó gyönyörű színházterme pedig nagyszerű helyszínt biztosított a pénteki gálaesthez.

Már a 20. Borsodi Fonó Folk Fesztivál kerül megrendezésre június 3. és 5. között a Diósgyőri várban. Látványosságban és koncertekben most sem lesz hiány: a vár épületében, a vásártéren és a Lovagi tornák terén zajlanak majd a különféle programok.

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 27-én és 28-án a Jazzparádé. A programot sajtótájékoztatón ismertették a szervezők: nagyszínházi dzsesszkoncert, szabadtéri színpadi produkciók, utcazenészek, emlékkiállítás és neves művészek várják a közönséget Ózdon.

Én világéletemben lázadó voltam. Olyan, hogy minden körülmények között megmondom a magamét és szembeszállok az igazamért – avat be az énekesnő.

A Piramis énekesével a miskolci Művészetek Házában adott szólókoncertje után beszélgettünk.