A Depeche Mode jövő tavasszal újabb koncertet ad Budapesten
Idén júliusi koncertjük után már jövő tavasszal visszatérnek Budapestre
Idén júliusi koncertjük után már jövő tavasszal visszatérnek Budapestre
Július 20. és 23. között rendezik meg Pápán az idei Haydn Fesztivált
A többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas Tina Turner halálhírét szóvivője jelentette be
A most megjelent albumot dupla koncerten mutatják be május 12-13-án Budapesten.
A Stevie Ker nagyváradi rockzenekar énekesével, Keresztes Istvánnal beszélgettünk. A zenekar 2019 decemberében alakult, akkor még csak négy fővel.
Megvannak az első elődöntő továbbjutói A Dal 2023 versenyen.
A középiskolások mellett több korosztályt is vár a keszthelyi Helikon Ünnepség.
Készül a kislemez, melyből elkészült az első dal. Ennek apropójából beszélgettünk Attilával és Alexandrával, az Eldorado együttes alapító tagjaival.
1973. március 1-én jelent meg a rocktörténet egyik legjelentősebb alkotása.
Romantikus zeneszerzők világhírű művei csendültek fel a Miskolci Szimfonikusok koncertjén a Művészetek Házában.
Sajtótájékoztatón ismertette ünnepi programkínálatát a Művészetek Háza a napokban. Az adventi, karácsonyi és újévi időszak rendezvényeiről beszéltek.
Október 12-e és 16-a között rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező 28. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót.