Hosszú kihagyás után ismét színpadra lép Cserhalmi György, a nemzet színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész: Székfoglaló című önálló estjét november 13-án, csütörtökön mutatja be az Örkény István Színház.
Az előadás kiindulópontja Cserhalmi György négy évvel ezelőtti, a Magyar Művészeti Akadémián elhangzott székfoglaló beszéde, amely nagy visszhangot váltott ki – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, az est azonban nem annak újrajátszása, hanem őszinte visszatekintés az emberi élet törékenységére és humorára.
Cserhalmi ugyanis időközben megírta a gyermekkorát, a szüleit, testvéreit, rokonait, emberré válásának történetét. A betegséget, fájdalmat, dühöt, örömöt, veszteséget, és még számtalan mindent, ami egy politikai botránynál is veszélyesebb és felkavaróbb
– fogalmaznak a közleményben.
Az előadásban Cserhalmi György mellett Roszik Hella és Szép András is színpadra lép. Az est rendezője Novák Eszter, dramaturgja Kárpáti Péter. A látványt Zeke Edit, a zenei világot Szép András alkotta meg.
Az előadást, a november 13-ai premiert követően, november 26-án, december 27-én és január 4-én is műsorra tűzi az Örkény Színház. További információ a www.orkenyszinhaz.hu oldalon érhető el.
Borítókép: Cserhalmi Gyögy Kossuth-díjas színművész (Fotó: MTI/ Kallos Bea)











