Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Elkészült a Babaház Miskolcon

Megtartotta évada utolsó premierét a Miskolci Nemzeti Színház. Április 14-én került bemutatásra a Babaház Béres Attila rendezésében, Czakó Juliannával és Görög Lászlóval a főszerepben.

Ibsen 1879-ben megírt darabja vihart kavart a maga korában: Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. Magyarországon Nóra néven vált ismertté a mű, az új miskolci produkció most visszatért az eredetihez (Et dukkehjem), és Babaház címmel állították színpadra.

Ibsen drámája egy látszatra idilli házasságba kalauzolja a nézőket. Nóra és Helmer házasok. Békében éldegélnek, szeretik egymást, mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek. A felszín alatt azonban kimondatlan feszültségek izzanak, leplezett agresszió és függőségben tartás az egyik oldalon, megfelelési kényszer és a függőség kényelmének elfogadása a másikon. Amikor Helmer tudomást szerez Nóra egy régi bűnéről – amit férje érdekében követett el –, eltaszítja magától az asszonyt. Nóra ekkor döbben rá, hogy házassága külsőségeken alapul, nem igazi szövetség, mint azt korábban gondolta. Szemlélete megváltozik a darab során, a naiv lányból előtör az öntudatos nő és elhagyja családját.

Pillanatkép: (b-j) gyerekek, Görög László, Czakó Julianna, Edvi Henrietta, Gáspár Tibor (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

 

Olyan komoly kérdésekre keres választ az előadás, mint például: elhagyhatja-e egy anya a gyermekeit? Mit vár el a társadalom egy nőtől és mit bocsájt meg egy férfinak? Inkább nők és férfiak vagyunk női és férfiszerepekkel, vagy elsősorban emberek és egyenlők?

A darab az ember és ember, nő és férfi közti egyenlőség, egyenjogúság kérdéskörét feszegeti . A történet nem a szélsőségek terepén mozog, hanem a jól ismert hétköznapiságén. Béres Attila rendező és Ari-Nagy Barbara dramaturg Kúnos László fordítását használta az előadáshoz. A rendező azt is elárulta egy korábbi interjúban: Ibsen szövegén nem kell nagyon sokat változtatni, hogy egy mai városi, középosztálybeli család jelenjen meg előttünk, egy család, ami lehetne akár magyar is.

Nórát Czakó Julianna, Helmert Görög László kelti életre a miskolci Játékszínben. Közreműködik még az előadásban Gáspár Tibor (Rank Doktor), Edvi Henrietta (Kristine Linde), Fandl Ferenc (Krogstad), továbbá három gyerekszereplő.

Helmer apaszerepben:  Görög László (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

 

Az előadás díszleteit Horesnyi Balázs, jelmezeit Pilinyi Márta tervezte. A premiert követően legközelebb májusban látható majd a produkció.

(Kiemelt kép: Éder Vera fotója)

 

További cikkek