Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Emelkedtek a lakásárak és élénkült a forgalom is az első negyedévben

Az új lakások piacán a 2020 első negyedévi 8,6 százalékos áremelkedés után az év során lassult a növekedés, de a járványhullámok idején sem csökkentek az árak.
lakás

A lakáspiaci forgalom idén az első negyedévben 15 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben az új és a használt lakások árai negyedéves összevetésben 5,8 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2021 I. negyedév című statisztikai tükör szerint a lakáspiaci forgalom 2019-ben kezdődő visszaesését 2020-ban fokozták az egymást követő pandémiás időszakok, így tavaly a forgalom éves szinten 14 százalékkal mérséklődött.

Idén az első negyedévben azonban már általános élénkülés jellemezte a lakáspiacot: az értékesítések száma az eddig feldolgozott adatok alapján 15 százalékkal emelkedett éves összevetésben.

Közölték, 2020-ban mindkét, korlátozásokkal járó járványhullám visszavetette átmenetileg a lakások drágulását. Idén az első negyedévében viszont erőteljes volt a korrekció: a növekvő számú eladást az előző negyedévhez képest 5,8 százalékos áremelkedés kísérte a használt lakásoknál.

A KSH adatai alapján idén az első negyedévben egy használt lakás átlagos ára 18,6 millió forint, az átlagos négyzetméterár pedig 294 ezer forint volt.

Budapesten egy lakásért átlagosan 34,4 millió forintot kellett fizetni, ez 500 ezer forinttal több, mint egy negyedévvel korábban, de elmarad a tavalyi év átlagától. A megyeszékhelyeken egy lakás átlagos ára 20,9 millió, az egy négyzetméterre jutó ár 345 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez képest. A legdrágább megyeszékhelyeken (Székesfehérvár, Győr és Debrecen) több mint 26 millió forintba került egy lakás, miközben Salgótarjánban a legolcsóbban, 9 millió forintért lehetett lakást venni.

Az új lakások piacán a 2020 első negyedévi 8,6 százalékos áremelkedés után az év során lassult a növekedés, de a járványhullámok idején sem csökkentek az árak. Idén az első három hónapban pedig az új lakásoknál is a használt lakásokéval megegyező, 5,8 százalékos áremelkedést figyeltek meg. Az előző év azonos időszakához viszonyítva viszont 11 százalékos emelkedés történt, ami arra utal, hogy az új lakások piacán nem okozott olyan megtorpanást a járványhelyzet, mint a használt lakásoknál.

Tavaly 15 ezer, 2021 I. negyedévében további 4400 lakás épült értékesítési céllal. Bár 2020-tól újra 27 százalék lett a lakásáfa, ekkor az értékesítések számottevő része még az 5 százalékos, kedvezményes áfa igénybevételével történt, ami hozzájárult a lakásépítés lendületének a fenntartásához.

Ugyanakkor rámutattak, hogy eddig mindössze 8 ezer, 2020-ban lezajlott újlakás-értékesítésről állnak rendelkezésre adatok, és a 2021. I. negyedévi tranzakciók száma egyelőre az ezret sem éri el.

A hivatal adatai szerint idén az első negyedévben 36,1 millió forint volt egy új lakás átlagos ára, 600 ezerrel több, mint az előző év átlagában. Budapesten egy új lakás átlagosan 46 millió forintba került, ez 3 millió forinttal több, mint 2020-ban. Ugyanekkor a négyzetméterárak 14 százalékkal, 815 ezer forintra emelkedtek.

A megyeszékhelyeken adták el az új lakások több mint egyharmadát, átlagosan 520 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 13 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A jelentősebb újlakás-piaccal rendelkező Győrben 550, Debrecenben 615, Nyíregyházán 417 ezer forintba került a lakások négyzetmétere.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek