Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ennyi új lakás épült az otthonteremtési támogatás hatására

A pénzügyminiszter többek között jelezte, hogy költségvetés biztosítja az újabb januárban elindított támogatásokhoz szükséges forrásokat is.
lakás

Eredményesek az otthonteremtési támogatások, az első negyedévben 6153 darab lakás épült, ez 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte Varga Mihály közösségi oldalán közzétett posztjában szerdán.

A pénzügyminiszter jelezte: azzal számolnak, hogy a bővülés a következő időszakban is folytatódni fog.

Kiemelte, hogy a költségvetés biztosítja az újabb, januárban elindított támogatásokhoz szükséges forrásokat is. Ennek részeként január 1-jétől az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalma 27 százalékról 5 százalékra csökkent, és azok a családosok, akik igénybe veszik a CSOK-ot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor vagy építésekor.

A legalább egy gyermeket nevelő családoktól a felújítási költsége felét – legfeljebb 3 millió forintig – átvállalja az állam, valamint 6 millió forintig kedvezményes Otthonfelújítási kölcsönt is igénybe vehetnek a családok.

Emellett januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik CSOK-kal vásárolnak új vagy használt ingatlant, valamint 2021-től többgenerációs otthon létrehozására – azaz a családi házak tetőtér-beépítéséhez – is igénybe vehető a CSOK akár maximális, 10 millió forintos összege – ismertette Varga Mihály.

 

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 

További cikkek