Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Európa-liga – Boli: ,,Megvan a tervünk az Espanyol ellen”

,,A futball egy játék, amelyben bármi lehetséges, például győzelemmel kezdhetjük a csoportkört. Ha a legjobbunkat nyújtjuk csütörtökön, legyőzhetjük az Espanyolt."

A Ferencváros labdarúgócsapata 15 év elteltével szerepelhet ismét a második számú kontinentális kupasorozat csoportkörében: az Európa-liga csütörtöki nyitófordulójában az Espanyol vendége lesz.

Mindkét csapat jó főpróbát tartott, ugyanis a magyar bajnok szombaton négygólos győzelmet aratott Pakson, míg az Espanyol vasárnap, hátrányból fordítva 2-1-re nyert az Eibar vendégeként. De amíg a Ferencváros egy vereség mellett harmadszor diadalmaskodott a pontvadászatban, addig a barcelonai együttes első sikerét könyvelhette el négy kör alatt, így éppen elmozdult a kieső zónából. A magyar csapat védelme eddig meglehetősen stabil, négy bajnoki találkozójából háromszor gólt sem kapott, míg riválisa éppen a gólszerzéssel áll hadilábon, mivel a mostani hétvégéig az első három fordulóban gólképtelen maradt.

Az otthoni botladozás ellenére a selejtezőben nagyszerűen szerepelt a La Liga előző idényének hetedik helyezettje, kettős győzelemmel búcsúztatta az izlandi Stjarnant és a svájci Luzernt, de az ukrán Zorja sem okozott gondot a barcelonaiaknak, akik 18-4-es gólkülönbséggel zárták a hat találkozót. Így jól sikerült a nyáron a Real Betishez távozott Rubi helyére kinevezett új vezetőedző, David Gallego bemutatkozása.

A Ferencváros mérlege jó a spanyol ellenfelekkel szemben az európai kupaporondon: hat győzelem mellett kétszer döntetlent játszott és háromszor kikapott. Legutóbb 1995-ben a Bajnokok Ligája csoportkörében találkozott spanyol riválissal, akkor a Real Madridtól idegenben 6-1-re kikapott, míg az Üllői útón 1-1-es döntetlent ért el. Az Espanyollal még nem csapott össze.

Tizenöt évvel az UEFA Kupa-szereplést követően a Ferencváros csütörtökön 21 órától az Espanyol 40 500 néző befogadására alkalmas stadionjában kezdi meg szereplését az Európa-liga csoportkörében, amelyben még a bolgár Ludogoreccel és az orosz CSZKA Moszkvával találkozik – áll az MTI előzetesében.

UEFA Europa League csoportkör, 1. forduló

Espanyol – FTC

Helyszín: Barcelona, Estadi Cornellá-El Prat

Időpont: 21.00 (tv: Sport1)

 

Boli: ,,Megvan a tervünk az Espanyol ellen”

 

Elefántcsontparti futballistánk tisztában van az Espanyol erősségeivel, a csoportkörben is pontokat szerezne.

Magyar bajnok labdarúgócsapatunk szerdán útra kel, csütörtök este 9-től pedig már az Espanyol vendégeként Barcelonában lép pályára az UEFA Europa League csoportkörének idei 1. fordulójában. A kuparajt kapcsán Franck Bolit kérdezte a fradi.hu.

– Milyen hangulatban készül a csapat az Espanyol elleni csütörtöki csoportmérkőzésre?

– Nagyon várjuk már. Az volt a tervünk, hogy valamelyik nemzetközi kupasorozatban szerepelhessünk az ősszel, így boldogok vagyunk, hogy még hat meccs vár ránk az UEFA Europa League csoportkörében. Szeretnénk a saját játékunkat játszani csütörtökön és kiélvezni azt, hogy elértük a kitűzött célt.

– Mi az, amire nagyon oda kell figyelni az Espanyol ellen?

– Fontos lesz, hogy megtartsuk a labdákat és megakadályozzuk azt, hogy az Espanyol játékosai eljussanak a kapunkig, hiszen tudjuk, hogy remek játékosok alkotják az ellenfél keretét, olyanok, akik akár a legkisebb megingásunkat is képesek azonnal megbüntetni.
Tudjuk, hogy az Espanyol szereti a kapusától építeni a támadásokat, de ez ellen nekünk is megvan a tervünk.

– Mit gondolsz, legyőzhető a spanyol élvonalban szereplő ellenfél?

– A futball egy játék, amelyben bármi lehetséges, akár az is, hogy győzelemmel kezdjünk a csoportkörben. Sportolók vagyunk, mindig az a célunk, hogy megnyerjük a következő meccset, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél. Ha a legjobbunkat nyújtjuk csütörtökön, legyőzhetjük az Espanyolt.

Címlapfotó: Fradi.hu.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek