Pannonhírnök

Hat bemutatóval várja a közönséget az Örkény Színház a jövő évadban

A következő szezon már az új színházvezetés koncepciója mentén valósul meg.

Hat bemutatót és számos kisérőprogramot tervez az Örkény István Színház a jövő évadban, amelyet az örkényi szellemiség jegyében „Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!” mottóval hirdet meg.

A színház nagyszabású, remek hangulatú Aréna-koncerttel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját pénteken – idézik fel az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely szerint a következő évad már a színház új vezetéseGáspár Máté ügyvezető és Polgár Csaba művészeti vezető – koncepciója mentén valósul meg.

Hat bemutató az Örkény Színház új évadában

Az évad bemutatói egy kivételével mind új, a színház számára készülő művek, jelentős részben az Örkény Színházban most bemutatkozó alkotóktól.

A nagyszínpadon Kemény Lili első, a színház felkérésére írt Az orosz barát című drámája Dohy Balázs rendezésében látható október 23-tól.

Michael Ende Momo című művéből Gáspár Ildikó adaptációja alapján Polgár Csaba készít családi előadást karácsony előtt.

A színházi világnapon, március 27-én lesz először látható Ladányi Andrea és Borlai Gergő sub-harmónia című produkciója, amelynek szövegkönyvét Markó Róbert jegyzi. A stúdióban Kókai Tünde előadásában látható majd a Bíró Kriszta által Kassai Margit naplójegyzetei alapján készített Ostromdressz című monodráma.

Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényének feldolgozását Gálhidy Sára rendezi. A Neudold Júlia vezette ÖrkényKÖZ Ördög Tamással és Kiss-Végh Emőkével közösen, civil résztvevők bevonásával készít állampolgári színházat 2026 áprilisára, Országkórus címmel.

Megújul a színház arculata, a koncepciót a Nur&Mor branding stúdió jegyzi, és a tervek szerint a szeptember 6-ai évadnyitó rendezvényen, az ÖrkényKerten mutatják be a közönségnek.

Megújul a jegyértékesítési felület is. A JegyX1 fejlesztőcsapattal együttműködésben készülő platform korszerű, a felhasználói igényeket kiszolgáló funkciókkal bővül.

A bérletmegújítási időszak május 24. és 31. között zajlik. A 2025/2026-os évad új nagyszínpadi előadásaira szóló bérletek május 31. és június 20. között kedvezménnyel vásárolhatók meg.

A színház pártolói rendszere is megújul. Az ÖrkényKÖR új struktúrájában a támogatói kategóriák – Egypercesek, Kulcskeresők, Vérrokonok – az örkényi életmű műveire utalnak.

A pártolói tagság exkluzív előnyöket kínál az elővásárlási lehetőségtől kezdve a zártkörű találkozókon át a személyes élményeket kínáló programokig – emelik ki a közleményben.


Borítókép: A The Black Rider előadás nyitódalát éneklik az Örkény Színház művészei a társulat fennállásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett Örkény20 születésnapi koncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2025. május 23-án. MTI/Balogh Zoltán

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek