Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Így teljesített a BÉT az ünnepi héten

A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 56,54 milliárd forint volt múlt heti 60,85 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
BUX

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 49 762,24 ponton zárt csütörtökön, 1125,06 ponttal, 2,21 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.

A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 56,54 milliárd forint volt múlt heti 60,85 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a karácsony előtti csonka héten csökkent a BUX index. Az elemzők rámutatnak arra, hogy a szerdai kereskedésben jelentősen esett az OTP részvényének árfolyama, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az októberi szinten rögzítik a már felvett jelzálogfedezetű hitelek kamatait. Ez magával rántotta a magyar tőzsdeindex árfolyamát is, letörve az 50 ezer pontos támaszt, a BUX ezt a szintet próbálta elérni csütörtökön.

A héten a Mol árfolyama 0,82 százalékkal emelkedett, a részvény csütörtökön 2470 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 5,2 milliárd forintot.

Az OTP-papírok ára 6,74 százalékkal csökkent, 16 040 forinton zárt csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten több mint 45,5 milliárd forint volt.

A Richter 1,51 százalékkal erősödött a héten, csütörtökön 8725 forinton fejezte be a kereskedést, a gyógyszeripari részvény forgalma 3,73 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,37 százalékos árfolyameséssel zárta a hetet, csütörtökön 408 forint volt a záróára, heti forgalma 260 millió forint körül alakult.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4209,89 ponton fejezte be csütörtökön a hetet, ami 8,85 ponttal, 0,21 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek