Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

István király Miskolcon járt

Szombaton két alkalommal tekinthette meg a borsodi megyeszékhely közönsége Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját. A produkciót hatalmas várakozás előzte meg, és akkora érdeklődés kísérte, hogy

Szombaton két alkalommal tekinthette meg a borsodi megyeszékhely közönsége Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját.

A produkciót hatalmas várakozás előzte meg, és akkora érdeklődés kísérte, hogy rögtön két előadást kellett belőle tartani.

 

 

Idén augusztusban nagy sikerrel mutatták be a Királydombon a darabot, melynek érdekessége, hogy újra láthattuk a régi szereplők egy részét: Varga Miklóst (István király), Deák Bill Gyulát (a Táltos) és Nagy Ferót (Laborc). Koppányt ezúttal Feke Pál alakította, de fellépett még Keresztes Ildikó, Danics Dóra, Radics Gigi, Kocsis Tibor, valamint a két szerző: Szörényi Levente és Bródy János. Az előadás karmestere Báthori Lóránt, rendezője Novák Péter volt.

István a király színpadkép PTV fotó: Vona Ildikó
István a király színpadkép (Fotó: Vona Ildikó)

 

Miskolcon a Generali Aréna adott otthont a produkciónak, mely nézőtere mindkét alkalommal zsúfolásig megtelt. A stáb országos turnéra indult, legközelebb Szombathelyen lesz látható az István a király.

(Nyitókép: Az István a király rockopera szereplői – Vona Ildikó fotója)

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek