Már 61 egyedi óriáspanda maradványait azonosították a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban található Suangho-barlangrendszerben, ezzel Ázsia leghosszabb barlangrendszere a világon a legtöbb óriáspanda-fosszíliát őrző lelőhely lett – számolt be az expedíció eredményeiről a Hszinhua kínai hírügynökség.
A Szujjang megyében fekvő barlangban a 25. nemzetközi tudományos expedíció során kilenc újabb egyed fosszilis maradványaira bukkantak. A leletek többsége a barlangrendszer újonnan feltárt járataiból került elő. A kutatók két olyan helyszínt is találtak, ahol óriáspandák karmolásnyomai maradtak fenn.
Hogyan kerültek az óriáspandák a barlangba?
Vang Tö-jüan, a kujcsoui tudományos akadémia hegyvidéki erőforrások intézetének kutatója szerint a pandák a barlangba behatolva több mint tíz métert haladhattak befelé, majd egy függőleges aknába zuhantak.
A jelek alapján nem pusztultak el azonnal, hanem megpróbáltak kijutni, miközben karmolásnyomokat hagytak a falakon. Végül egy mélyebb aknába kerültek, ahonnan nem tudtak kiszabadulni.
Az expedíció során más ősi állatok, köztük takinok, orrszarvúak és sztegodonok maradványait is feltárták. A barlangrendszerben első alkalommal találtak óriástapír- és ködfoltos párducfosszíliákat. Kiemelkedő lelet egy fiatal óriástapír csaknem teljes csontváza, amely a szakemberek szerint Kínában az egyik legteljesebb ilyen lelet.
A Suangho-barlangrendszerben az 1980-as évek vége óta 25 nemzetközi közös kutatóexpedíciót szerveztek. A mostani feltárásokkal a feltérképezett járatok teljes hossza 481,5 kilométerre nőtt, ami 41,8 kilométeres bővülést jelent az előző expedícióhoz képest.
A rendszer legnagyobb függőleges kiterjedése 912 méter, a barlangrendszernek pedig 124 ismert, egymással összeköttetésben álló bejárata van.
A Suangho jelenleg a világ harmadik leghosszabb, egyben Ázsia leghosszabb barlangrendszere, és a világ legnagyobb dolomit barlangrendszere.
Borítókép: ILLUSZTRÁCIÓ: A kínai nagy fal (Forrás: Pixabay)











