
„Mindig picit elölről kell kezdeni”- beszélgetés Kikivel, az egykori Első Emelet zenekar énekesével
Szólópályára lépett Kiki, az Első Emelet frontembere. Miskolcon adott nagysikerű koncertet a hétvégén, interjúnk a fellépés előtt készült.

Szólópályára lépett Kiki, az Első Emelet frontembere. Miskolcon adott nagysikerű koncertet a hétvégén, interjúnk a fellépés előtt készült.

A wiesbadeni nemzetközi versenyen a magyar mester kézműves technológiával készült lábbelije kapta „A világ legjobb cípóje” címet.

Elég nagy a felelősség, hiszen egy országot képviselsz és rajtad lesz a világ szeme. Ez édes teher. Izgatottan várom, de „rágörcsölni” semmiképpen nem szeretnék.

A miskolci Művészetek Házában dirigálta a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, interjúnk ott készült.

A művésznővel a miskolci Művészetek Házában beszélgettün az itt adott két koncertje kapcsán.

A Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, rendezője állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi legendáját, a Liliomot. A premier után beszélgettünk.

A Nők Lapja Cafés munkám során négyezer nőnek válaszoltam – avat be Soma.

Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz? A legfontosabb talán, hogy itt két nagyon komoly CD-t csináltunk.

Nem vagyok nagy csajozó, de amíg nem jött a gyerek, meg nem kezdtem mélyebb kapcsolatot, azért én is benne voltam mindenben. Meg ez olyan könyv lesz, hogy nem tudni: igaz vagy nem. Azt majd mindenki döntse el magában!

A Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk, ahol a Mindent a kertbe! című Albee-darabban alakítja – meghívott vendégként – Mrs. Tooth szerepét.

A miskolci színházban tartott újévi hangverseny után beszélgettünk.

Én világéletemben lázadó voltam. Olyan, hogy minden körülmények között megmondom a magamét és szembeszállok az igazamért – avat be az énekesnő.