
Abaházi Csaba: „Az úszás az egyik legegészségesebb sport”
A rádiós sztár szerint a Covid rákényszerített bennünket, hogy kicsit lenyugodjunk, ránézzünk magunkra és vegyük észre hogyan élünk.

A rádiós sztár szerint a Covid rákényszerített bennünket, hogy kicsit lenyugodjunk, ránézzünk magunkra és vegyük észre hogyan élünk.

Gáspár Tibor: Nagyon várom, hogy mi lesz, de mint mindig, most is izgulok egy kicsit. Van bennem feszültség vajon a közönség hogyan fogadja majd az előadást?

A neved összeforrt az Eddával, de hogyan vezetett az út odáig?

A Budapesti Operettszínház primadonnáját a miskolci Nemzeti új előadásában láthatja a közönség,

Az első Tisza-tavi Fesztiválon még nem, de a másodikon már itt tudtam lenni, és azóta felvállalom ezt a rendezvényt.

Pachmann Péter televíziós műsorvezető Lillafüreden forgatott klipjének egyik szereplőjével, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnájával a forgatás után beszélgettünk.

A karantén utáni első bemutató kapcsán beszélgettünk a rendezővel a Miskolci Nemzeti Színházban.

Bő tíz éve nincs NOX. Lehetne folytatni? A búcsúkoncerttel még a mai napig adós a zenekar a közönségnek.

Húsz évig az volt a bevett gyakorlat, hogy a színészek építették a díszletet. Eleve úgy van kitalálva minden elem, hogy szeletekre bontva beférjen az Ikarus buszba, ha játszani indulunk vidékre

Interjúnk Molnár Levente miskolci vendégszereplése alkalmából készült.

A nagy klasszikusok ismérve, hogy amit leírnak az kortól, divattól, aktuális ízlésdiktátumtól függetlenül megállja a helyét tíz, húsz, harminc, adott esetben több száz év múlva is.

Nagyon sokféle szerepet játszottam. Komikus vagyok, meg karakterszínész egy hős bőrébe bújva.