Lovasi András: „Nagyon szeretem a térképeket”
Gyerekkoromban nagy Zorán-rajongó voltam, ezt kevesen tudják rólam, de az első két lemezét hangról-hangra tudom.
Gyerekkoromban nagy Zorán-rajongó voltam, ezt kevesen tudják rólam, de az első két lemezét hangról-hangra tudom.
Nem akartam zenész lenni. Azért alapítottunk egy középiskolai zenekart, mert imádtunk muzsikálni. Akkoriban a zenélés még csak szórakozást jelentett nekem.
Szabadtéri koncertje után beszélgettünk az énekesnővel, Miskolcon.
A népszerű színésszel a Bartók Plusz Operfesztiválon találkoztunk és beszélgettünk.
Az idei Bartók Plusz Operafesztiválon a Miskolci Nemzeti Színházban került bemutatásra az István, a király rockopera, amelyben Koppány szerepét Vadkerti Imre alakította. A művésszel fellépés előtt beszélgettünk.
Operettben vendégszerepel Miskolcon Miller Zoltán, aki az élményeiről mesélt.
Nagy volt a nyüzsgés, de jót beszélgettünk a művésszel Miskolcon.
A közkedvelt újságíró-riporterrel, Szily Nórával Miskolcon beszélgettünk.
Játszott már a miskolci színházban, de most egy msáik társulat előadásával érkezett.
A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok.
Megfelelő időpontban került a közönség elé, nyitottak voltak rá az emberek, de mi sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz.
Előfordulnak rosszabb fázisok, jobb fázisok, de rendkívül fontos nekünk, hogy a szurkolók – még egy rosszabb fázisban is – ott legyenek mellettünk.