
Mától bírságolhatnak a maszkviselési szabályok megszegéséért
Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten.

Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten.

Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, hőkamerák elhelyezése is indokolt.

Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten.

A MÁV-START a személyszállító járművein újra minden nap elvégezteti az emeltszintű fertőtlenítéseket a nemzetközi, a budapesti elővárosi és a fővárost érintő távolsági vonatoknál.

A kormányzat átfogó programmal támogatja többek között az elektromos robogók elterjedését és a városi buszközlekedés zöldítését.

Egy „valóban szuverén Magyarország” nem létezhet jól működő agrárium nélkül, az pedig alkalmas állategészségügy, jól felkészült állatorvosi kar nélkül.

Zsinagóga az avatása napján a XII. kerületi, Alma utcai Orthodox Zsidó Szeretetotthonban.

Hatezer oktatási intézményből eddig négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni.

Az OVSZ szeptember elején a már hagyományos, évről-évre egyre népszerűbb „Retro Véradással” várja a véradásra jelentkezőket, országszerte 7 helyszínen.

Budapest több pontján is fákat csavart ki a szél hétfő éjjel, úttestre, parkoló autókra, lakóházakra is dőlt fa.

A kivételek közé tartozik, ha egy anyavállalat és egy leányvállalat között üzleti célú utazás történik vagy valaki a határtól számítva 30 kilométeren belül ingázik.

A Budapest-Vác vonalon Dunakeszi és Vác között várhatóan csak vasárnap hajnalban indulhat újra a vihar okozta károk miatt.