
Kilencedik alkalommal várja a közönséget a Mézesvölgyi Nyár
6 koncert és 19 színházi előadás szerepel a programban.

6 koncert és 19 színházi előadás szerepel a programban.

Már át is vette a címmel járó hattyút formázó díjat.

Új helyszínkomplexum fogadja idén a fesztiválozókat.

Ősbemutatót tartottak, debütált A trón című musical.

A Pál utcai fiúk című előadás szereplőiből alakult az együttes.

Májusban jelenik meg CD-n és színes bakeliten.

A CineFesten folytatódik a zenekar nagysikerű filmzene sorozata.

Új művészeti központ nyílik a Bánki-tó partján.

Az ingyenesen megtekinthető Rajz & roll tárlat március 29-én nyit.

Albumaiból eddig több mint 85 milliót adtak el a világon.

A különleges tárlat bolygónk sokszínű zenei tradícióit mutatja be.

101 művész működik közre a megaprodukcióban.