Pannonhírnök

Újra kiadják Mike Oldfield Tubular Bells 2003 című albumát

Májusban jelenik meg CD-n és színes bakeliten.

A 2003-ban kibocsátott albummal ünnepelték az eredeti, 1973-as album megjelenésének 30. évfordulóját, a legújabb kiadás pedig 2025. május 23-án jelenik meg a Warner Music Spain kiadó gondozásában.

Mike Oldfield tízévesen tanult meg gitározni azon a hangszeren, amit édesapájától kapott. Mivel ügyesen haladt, két év múlva már elektromos gitáron játszott és fellépett klubokban is. Első lemezét nővérével közösen adta ki.

Mindig erőteljesen instrumentális zenében gondolkodott, ezért dalait a kiadók elutasították, Richard Branson érdeklődését azonban felkeltette a demó és lehetőséget biztosított a stúdiójában felvétel készítésére.

Mike Oldfield és a Tubular Bells dalai

1972 novemberében rögzítették a Tubular Bells első részét, majd 1973 tavaszán a másodikat.  A Tubular Bells a boltokba került, népszerűvé viszont akkor vált, amikor zenéjét felhasználták egy horrorfilmben.

Mike Oldfield azonnal a listák élére került és Grammy-díjat kapott.

A ma már világhírű zenész a válogatás albumok nélkül eddig 26 lemezt adott ki. Magyarországon kétszer járt: 1999-ben és 2024-ben. Tavaly a Tubular Bells 50 éves jubileumi turnéja keretében adott koncertet Veszprémben, Debrecenben és Budapesten.

 

Borítókép: A Tubular Bells 30 éves jubileumi kiadásának lemezei (Fotó: Szurmin Krisztián/ PannonHírnök)

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek