Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kisgyőr volt a Termelői Nap díszvendége

Vidám vásári forgatag várta vasárnap az érdeklődőket a miskolci Erzsébet téren, ahol termelők és kézművesek kínálták portékáikat. A rendezvény vendégtelepülése ezúttal Kisgyőr község volt.

Vidám vásári forgatag várta vasárnap az érdeklődőket a miskolci Erzsébet téren, ahol termelők és kézművesek kínálták portékáikat. A rendezvény vendégtelepülése ezúttal Kisgyőr község volt.

Tavaly kezdődött és lassan már hagyománynak számít, hogy minden hónap harmadik vasárnapján Termelői Napot tartanak Miskolc belvárosában. Házi készítésű méz, sajt, péksütemények, kolbász, sör, gyümölcslé, kosarak, ruhák, fából készült bútorok várták a vevőket. A vásárlás mellett zenés és gyermekprogramokkal is készültek a szervezők.

Minden Termelői Nap lehetőséget kínál egy településnek a bemutatkozásra, ezúttal a Miskolctól tizenhat kilométer távolságra lévő, közel ezerhétszáz lakosú Kisgyőr volt a díszvendég. A faragott Golgotájáról is nevezetes helység kézművesei közül többen megjelentek; a fazekas és fafaragó mesterek mellett itt volt Kovács Attila, Európa bajnok cipészmester is, aki a kézzel készített lábbelikről mesélt sok érdekességet a látogatóknak.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek