Az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó koszorúzás minden emblematikus miskolci helyszínen megvolt, és az ünnepséget is megtartották a Miskolci Nemzeti Színházban.
Miskolcot a forradalom legjelentősebb vidéki helyszíneként tartják számon a levéltárak. Tavaly a koronavírus miatt nem lehetett a megszokott rend szerint szervezni a programot. Járványügyi biztonsági okokból egy időben két helyszínen tartottak koszorúzást, elkerülve ezzel a nagyobb csoportosulás kialakulását, és a színházi díszelőadás is elmaradt.
Idén azonban már korlátozások nélkül tiszteleghettek a miskolciak a hősök előtt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján újra egésznapos emlékezéssorozattal készült a város október 23-án.
Mostanra már hagyománnyá vált, hogy az október 23-i rendezvény koszorúzással kezdődik a Zsolcai kapui sortűz áldozatainak emléktáblájánál. Így történt ez idén is. Innen indulva aztán a város különféle pontjain helyezték el a miskolciak a tisztelet virágait (többek közt a Nagy Imre-emléktáblánál, az ’56-os emlékműnél, a Romek-emlékoszlopnál, a Megyei Munkástanácsok és a Digép munkásgyűlés emléktáblájánál). A szabadtéri program az október 25-i nagygyűlés helyszínén, a Petőfi téren zárult. 1956-ban negyvenezer tüntető előtt itt szavalta el a népszerű színművész, Nagy Attila a Himnuszt és a Nemzeti dalt. Veres Pál Miskolc jelenlegi polgármesterének ünnepi beszédét követően az önkormányzat képviselői, pártok, társadalmi szervezetek és magánszemélyek itt is elhelyezték az emlékezés virágait. Este a színházban láthattak egy előadást a nézők Nagy Attiláról és az általa megélt eseményekről, az ünnepi programok zárásaként.
De mi is történt 1956-ban Miskolcon? A forradalom közvetlen előzményei Miskolcon október 22-én kezdődtek, amikor az egyetemisták megalakították a diákparlamentet, és 11 pontban összefoglalták követeléseiket. Október 23-án a DIMÁVAG Gépgyár munkásai is összeállították a saját követeléseiket: a szovjet csapatok kivonása mellett többek között titkos és általános választójogot akartak. Az országban elsőként üzemi munkástanácsot hoztak létre, másnap pedig egy demonstráció keretében kinyilvánították szolidaritásukat a harcoló fővárosiak mellett, a tüntetést azonban az ÁVH feloszlatta.
Október 25-én történt az első komolyabb megmozdulás. A munkások – az Egyetemvárosban – a diákokkal közösen tartottak tüntetést, ahol mintegy 35-40 ezer ember hallgatta a szónoklatokat, majd a tömeg elindult a Petőfi-szoborhoz, ahol újabb felszólalások következtek. Ezalatt Budapestre utazott a munkások és egyetemisták közös küldöttsége, Nagy Imre miniszterelnök fogadta őket, és elismerte a DIMÁVAG 21 pontban összeállított követeléseit.
Október 26-án több ezren vonultak a városi, majd a megyei rendőrfőkapitányság elé, hogy elérjék a politikai foglyok szabadon engedését. Ekkor dördült el a Zsolcai kapui sortűz néven ismertté vált lövéssorozat, amely 16 halálos áldozatot követelt. A következő napokban megalakult a Defenzív csoport, amely az államvédelmisek és a besúgók letartóztatására jött létre –, a Miskolci Városi Nemzeti Bizottság, valamint az Észak- és Kelet-magyarországi Nemzeti Tanács azzal a céllal, hogy összehangolja a régió forradalmi szervezeteinek munkáját.
November 4-én Miskolcra is bevonultak az oroszok, véget vetve a forradalmi eseményeknek. Fegyveres harc csupán az Egyetemvárosban alakult ki, ahol két hallgató, Kiss Gábor és Kölber Gábor életét vesztette. Nevüket az E/I-es kollégium falán emléktábla őrzi, amit minden évben az intézmény jelenlegi diákjai megkoszorúznak.
