Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Még a nyári szünetben megérkezik a pedagógusok emelt fizetése

Az intézkedés révén egy 400 fő feletti diáklétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító igazgató a mostani 477 ezer forint helyett több mint 619 ezret keres majd.

Még a nyári szünetben megérkezik a pedagógusok emelt fizetése – írta a Magyar Nemzet kedden.A lap közölte, hogy egyes igazgatók az alapbérük csaknem dupláját kereshetik az új vezetői pótlékkal.

A korábban bejelentett 10 százalékos emelést az augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a pedagógusok. Az összeg a pályán töltött idő és a végzettség függvényében 20-40 ezer forint között alakul, és mivel az új bérelemet a garantált illetményhez kötötték, ezért a pótlék is minden alkalommal tovább fog nőni, amikor a pedagógus feljebb lép a ranglétrán.

A Magyar Nemzet felidézte, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere februárban jelentette be az intézkedést, amely az óvodai, iskolai nevelőket érinti.

Lényegében egy új bérelemet vezetnek be, amely beépül a pedagógusok illetményébe, ez az ágazati szakmai pótlék – magyarázta a lapnak Kozák András köznevelési szakértő, megbízott egyetemi oktató.

A legjobban az intézményvezetők és helyetteseik járnak majd, akik a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek júliustól – írta a Magyar Nemzet. Jelenleg az illetményalap 40-80 százaléka a vezetői pótlék, ez azonban 60-170 százalékra fog nőni.

A vezetői pótlékot érintő változás lényege, hogy míg eddig a munkáltató differenciálhatott, mostantól a gyermeklétszám fixen meghatározza, hogy kinek mekkora összeg jár – mondta a lapnak Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő.

Az intézkedés révén egy 400 fő feletti diáklétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító igazgató a mostani 477 ezer forint helyett több mint 619 ezret keres majd. Egy 1000 fő feletti létszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye pedig 629-ről 812 ezerre változik – írta a Magyar Nemzet.

Szakál Ferenc Pál megemlítette, hogy a pótlékok emelésén túl újdonság az úgynevezett ösztönzési keresetkiegészítés bevezetése is, amely ugyancsak az intézményvezetőknek adható. Ennek összege havonta legfeljebb bruttó 101 500 forint lehet – olvasható a lapban.

MTI / hirado.hu

A nyitókép illusztráció.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek