Január 15-e a határidő, a keret 650 millió forint. Ezzel az összeggel három célterületet támogatnak a pályázaton.
Egyik célterület a Hungarikumok népszerűsítését szolgálja, ezek lehetnek programok vagy kiadványok, például helyi értéke a népszerűsítésére. A másik a vetélkedők célterülete , a harmadik a viseleti kultúrában tevékenykedőket támogatja, hogy olyan kollekciókat állítsanak össze, amely anyagában, díszítményében, technikájában megidézi a régit.
A hungarikum gyűjtőfogalom, amit törvényben is rögzítettek. A 2000-es évek elején indult kezdeményezés azzal a céllal, hogy a Magyarország nemzeti értékeket összegyűjtse és értéktárakba rendezze.
Megkülönböztetésre, kiemelésre méltó védett érték, amely a magyarságra jellemző egyedisége, különlegessége, minősége révén a Hungarikum Bizottság hungarikummá minősít, ezáltal külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékeként tartanak számon.
Jelenleg 96 hivatalosan elismert hungarikum szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, ezek olyan kivételes, országos jelentőségű értékek, mint különleges ételek, italok, kulturális jelenségek, növény- és állatfajták, hagyományok.
Borítókép: Hungarikumnak számító kürtőskalácsok készülnek a Szent István-napi rendezvénysorozat részeként megrendezett Csárdafesztiválon a budapesti Vörösmarty téren 2023. augusztus 20-án. MTI/Kovács Attila











