Tegnap este hetedik alkalommal adott koncertet Budapesten a Metallica, James Hetfield és csapata az M72 World Tour keretében érkezett Magyarországra. A turné különlegessége a No Repeat Weekend koncepció, amelynek lényege, hogy a zenekar két egymást követő estén teljesen eltérő műsorral lép színpadra.
A koncert helyszíne a Puskás Aréna volt, ahol több tízezer rajongó gyűlt össze, hogy élőben hallhassa a rockzene egyik legnagyobb ikonját.
A Pantera melegítette be a közönséget
Az est második előzenekara, az amerikai Pantera igyekezett gondoskodni arról, hogy a hangulat már a Metallica színpadra lépése előtt a tetőfokára hágjon, de a hangzás nagyon rossz volt, szinte élvezhetetlen ebben a gigantikus térben.
Aztán megérkezett a Metallica és kitisztult a hangzás. Kétórás koncertjüket a közönség egyik nagy kedvencével, a Creeping Death című dallal indították. A műsorban helyet kaptak klasszikus slágerek és újabb szerzemények is,elhangzott többek között a Harvester of Sorrow, az Of Wolf and Man, a The Memory Remains, az If Darkness Had a Son, a The Day That Never Comes, valamint a legutóbbi album címadó dala, a 72 Seasons.
Pokolgép-feldolgozás a Metallica budapesti koncertjén
A magyar rajongók számára az egyik legemlékezetesebb pillanatot Kirk Hammett gitáros és Robert Trujillo basszusgitáros hagyományos improvizációs blokkja jelentette.
Sokan emlékezhetnek arra, hogy a Metallica 2018-as budapesti koncertjén a Tankcsapda A legjobb méreg című dalát játszotta el. Ezúttal egy másik ikonikus magyar metalzenekar előtt tisztelgett a banda: a zenészek a Pokolgép Totális Metál című számát adták elő, amely hatalmas ovációt váltott ki a Puskás Aréna közönségéből.
Elhangzottak a legnagyobb Metallica-slágerek
A koncert második felében érkeztek a legnagyobb közönségkedvencek. Felcsendült a Nothing Else Matters, a Sad But True, a Fuel és a Seek & Destroy is. A körszínpados kialakítás, a monumentális kivetítők és a látványos fényshow tovább emelték az élményt, miközben a Metallica minden szempontból világszínvonalú produkciót nyújtott.
A közel kétórás koncertet a Master of Puppets zárta, amelyre az egész stadion együtt énekelt. Fiatal és idősebb rajongók közösen ünnepelték a zenekart, amely ismét felejthetetlen estét szerzett a budapesti közönségnek.
Ráduly Levente: „A Metallica még mindig elképesztően ütőképes”
– Utoljára 2010-ben láttam a Metallicát élőben, és a mostani koncert ismét bebizonyította, miért tartoznak a világ legnagyobb zenekarai közé – mondta Ráduly Levente, a Progmatica zenekar énekese.
Kiemelte, hogy
a körszínpad és a folyamatosan változó dobpozíciók miatt szinte minden néző kiváló koncertélményt kapott. Bár az előzenekarok alatt még akadtak hangzásbeli hiányosságok, a Metallica fellépésére minden a helyére került.
– A hangzás tiszta, erőteljes és végig élvezhető volt. Külön tetszett, hogy nem a pirotechnika vitte el a show-t, hanem maga a zene és a közönséggel való kapcsolat. A régi klasszikusoktól az új dalokig minden precízen és profi módon szólalt meg. Az idő ugyan múlik, de a Metallica még mindig Metallica: hiteles, erős és elképesztően ütőképes. Nagyon tetszett a koncert, és kíváncsian várom a szombati estét is!” – fogalmazott a magyar énekes.

Metallica Budapest 2026: folytatódik az M72 World Tour
A Metallica nyolc év után tért vissza Budapestre, és ismét bizonyította, hogy továbbra is a rockzene egyik meghatározó zenekara. James Hetfield és társai több tízezer rajongó előtt adtak emlékezetes koncertet a Puskás Arénában.
A budapesti hétvége azonban még nem ért véget: a zenekar szombaton ismét színpadra lép, méghozzá egy teljesen más műsorral. Az M72 World Tour budapesti állomása így újabb különleges élményeket tartogat a Metallica-rajongók számára.
Borítókép: James Hetfield a budapesti Metallica-koncerten 2026. június 11-én (képernyőfotó: Youtube)











