Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Miskolcon köszöntötték a Seuso-kiállítás százezredik látogatóját

Már százezren látták a Seuso-vándorkiállítást Magyarországon, a százezredik látogatót csütörtökön fogadták a kiállítás jelenlegi helyszínén, a miskolci Herman Ottó Múzeumban.

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) vándorkiállítása 2017. október 29-én indult országos körútjára. Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár és Kecskemét után, február 27-e és március 18-a között, a miskolci intézmény ad otthont a páratlan ezüstkincseknek.
A római császárkor késői szakaszában élt Seuso ezüstedényeit, ahogyan a korábbi helyszíneken, Miskolcon is kiemelt érdeklődés övezi.

A százezredik látogatót – a nyékládházi Bátori Jánosnét – Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, Varga Lujza projektmenedzser és Tóth Arnold, a múzeum igazgatója köszöntötte. A szerencsés látogató egy egész évre szóló MNM-bérletet, egy értékes régészeti albumot, valamint egy ajándékcsomagot kapott.

A ma ismert együttes tizennégy nagyméretű ezüstedényből és egy rézüstből áll, amelyben az ezüstedényeket elrejtették.
A Seuso-kincset az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincs első hét darabját 2014-ben, a második felét tavaly nyáron szerezte vissza.
Tomka Gábor szólt arról is, hogy a kiállítás következő állomása Nyíregyháza lesz, itt ér véget az országjárás; ezt követően a Seuso-kincs a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz majd látható egy bővített kiállítás részeként.
A főigazgató-helyettes szerint a kiállítás sikerének titka maga a kincs, ami értékében és művészi színvonalában is páratlan. Növeli az érdeklődést a kincshez kötődő számos legenda is. Mint mondta: a Seuso-tárlat arra is rámutat, hogy hazánk mennyire gazdag régészeti örökségben és hogy ezt az örökséget ápolni kell, fel kell tárni, és meg kell mutatni a látogatóknak.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek