Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Módosult az öttusa-világbajnokság helye és időpontja

Új helyszínen és korábban rendezik a világversenyt.

Az eredetileg kijelölt Antalya helyet Druskininkaiban rendezik meg az öttusázók idei világbajnokságát.

Hanzély Ákos, a hazai szövetség (MÖSZ) versenyigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a török szövetség visszalépett az októberre tervezett vb lebonyolításától, és a világkupasorozat április eleji fordulóját sem szervezi meg.

Öttusa-világbajnokság a nyár végén

A felnőtt vb-nek a dél-litvániai város ad otthont, de nem ősszel, hanem már a nyár végén, augusztus 27. és 31. között. A vk-sorozat február és március fordulóján Kairóban kezdődik, majd április 22-től 26-ig Budapesten folytatódik, május 7. és 11. között pedig Szófiában találkozik a nemzetközi élmezőny. A széria fináléját Alexandriában rendezik július 4-től 6-ig, a következő héten pedig ugyanott váltó-világbajnokságra kerül sor.

Ezzel kapcsolatban a MÖSZ versenyigazgatója egy újításról számolt be: a váltószámokat leválasztották a világbajnokságról, viszont az önálló váltó vb-n a felnőttek mellett utánpótláskorosztályoknak is rendeznek versenyt.

Magyar szempontból még fontos, hogy a hagyományos, budapesti nemzetközi fedettpályás viadalra március 19. és 23. között kerül sor, a junior világbajnokságnak pedig Székesfehérvár ad majd otthont június 25-től és 29-ig.

A július 21-én kezdődő és 27-én záruló Európa-bajnokságot Madrid rendezi.

Borítókép: Budapest, 2024. július 14. A későbbi második helyezett olasz Francesca Tognetti a vegyes váltók kombinált számában a budapesti öttusa Európa-bajnokságon a Puskás Aréna szoborparkjában 2024. július 14-én. MTI/Kovács Tamás

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek