Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

MOL Magyar Kupa – A címvédő Újpest a bajnoki éllovas Kisvárdát fogadja

A címvédő Újpest FC az OTP Bank Ligában éllovas Kisvárda Master Good csapatát fogadja a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A csütörtök esti sorsolás alapján ez lesz az egyetlen élvonalbeli párharc a legjobb 16 között.

A címvédő Újpest FC az OTP Bank Ligában éllovas Kisvárda Master Good csapatát fogadja a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

    A csütörtök esti sorsolás alapján ez lesz az egyetlen élvonalbeli párharc a legjobb 16 között, ahol viszont a három harmadosztályú együttes közül kettő, a Kolorcity Kazincbarcika és a Ceglédi VSE egymással találkozik, azaz a negyeddöntőben mindenképpen lesz NB III-as gárda.
A bajnoki címvédő és az Európa-liga csoportkörében is érdekelt Ferencvárosra fővárosi rangadó vár majd, ugyanis a másodosztályban a feljutást jelentő második helyezett Vasast kapta ellenfélül.
Mivel a negyedik fordulóból két mérkőzést csak jövő szerdán rendeznek, így az egyaránt másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia és Aqvital FC Csákvár riválisa egyelőre nem ismert.
A párharcok egy mérkőzésen dőlnek áll, a kijelölt játéknap február 9-e.

A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítása:
Kecskeméti TE Hufbau (II. osztályú)-Budapest Honvéd
Vasas FC (II.)-Ferencvárosi TC
BVSC-Zugló (III.)/MOL Fehérvár FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.)
III. Kerületi TVE (II.)/Paksi FC – Aqvital FC Csákvár (II.)
Ceglédi VSE (III.)-Kolorcity Kazincbarcika (III.)
Békéscsaba 1912 Előre (II.)-Gyirmót FC Győr
Újpest FC-Kisvárda Master Good
FC Nagykanizsa (III.)-WKW ETO FC Győr (II.)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek