Miskolcra érkezett a Seuso-kincs. Mráv Zsolt régésszel a Herman Ottó Múzeumban beszélgettünk, a tárlat ünnepélyes megnyitója előtt.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Szokták mondani, hogy a Szent Korona után a Seuso-kincs a második legértékesebb lelet Magyarországon. Mitől olyan értékes?
Mráv Zsolt: Valószínűleg, mert ismert és a maga műfajában, tehát a késő római kori ezüstök világában egy nemzetközileg elismert és számon tartott leletegyüttes. Persze ennek részét képezi a hányattatott sorsa és története is. Már akkor felhívta magára a gyűjtők és a közönség figyelmét, amikor felbukkant a nemzetközi műkincspiacon és kiderültek a magyarországi vonatkozások, majd következett a New Yorban zajló per, végül aztán Magyarországnak sikerült visszaszereznie. Ez olyan fokú igazságérzetet okozhatott az emberekben, hogy mindenki magáénak tekintette egy kicsit.
Kompenzációs díjat fizetett a magyar állam, amivel megvásárolta az őrzési jogot. Hol tart most a per?
A per lezárult; a magyar állam nemzetközi szinten birtokosa a Seuso-kincsnek, de a magyar állam mindig is tulajdonosnak tekintette magát, soha nem mondott le a kincsekről.
Meddig őrizhetik a magyarok? Van valamilyen határidő?
Nincsen, ezek a tárgyak itthon vannak. Nemzetközi síkon is el van fogadva, hogy a Seuso-kincs a magyaroké.
Libanon és Horvátország is szerette volna megszerezni a tulajdonjogot…
A libanoniak kiszálltak már a per során, amikor kiderült, hogy két kiviteli engedélyük is hamisnak bizonyult, tehát nem volt semmi olyan kapcsolatuk a kinccsel, amit föl lehetett volna használni. Horvátországnak lett volna még igénye, de a bíróság elutasította a keresetüket.
Az 1990-es években készült egy dokumentumfilm, amiben a szemtanúk, Sümegh József barátai nyilatkoztak, hogy ők kanalakat és poharakat is láttak az edények mellett. Hány darabból állhatott a Seuso-készlet eredetileg?
Sosem fogjuk megtudni, mekkora lehetett ez a kincs. A rendelkezésre álló információk szerint több tárgy ebből elkallódott, és, ha elő is fog kerülni valamelyik, nagyon nehéz lesz bebizonyítani, hogy a készlet része.
De lehetne?
Igen, ha például rajta áll Seuso neve – vagy ugyanaz a lerakódás, talajminta –, vagy valamelyik most ismert tárgynak az alkatrésze.
Fényképezés közben vettem észre: a Seuso-tál meg van repedve, de az egyik kancsó oldala is lyukas. Mikor keletkezhettek ezek a sérülések?
Egy részük bizonyosan az ókorban következhetett be. Az egyik geometrikus kancsó talpát foltozták, ugyanez igaz a kincs elrejtésére szolgáló rézüstre is, ami tele van foltozással, ragaszokkal, rézlemezekkel.
Most szép fényes minden edény, de a szemtanúk elmondása szerint, amikor Sümegh József megtalálta, teljesen be volt szürkülve az összes. Még arra is gondoltak, hogy értéktelen alumínium…
Valóban ezek általában olyan helyekről, és olyan állapotban kerülnek elő, hogy nagyon nehéz először felfedezni bennük a szépséget és az értéket.
A Seuso-kincs restaurálását nagyrészt Angliában végezték, de ha közelebbről megnézzük, jól látható: a tárgyaknak azon részeit kezdték el megtisztítani, amivel látványossá tudták tenni a leletet.
Most csillognak-villognak, de milyen technikával sikerült elérni?
A tárgyak egy részét vegyi anyaggal, a másik felét pedig polírozással tisztították.
1878-ban Polgárdiból került elő az a háromlábú állvány, amit ma tripuszként ismerünk. Nem látom itt, pedig tudomásom szerint szintén a kincshez tartozott.
Sok érv szól amellett, hogy egykor az is ennek a lakomakészletnek a része lehetett, de ezt 100 %-osan bizonyítani nagyon nehéz. Itt a terem méretei nem tették lehetővé, hogy kiállíthatók legyenek azok az eszközök, amik kapcsolatban álltak a kinccsel. Így például a rézüst, amiben ezeket a darabokat megtalálták. Annak mérete és állapota sem engedte a sok helyszínre történő utaztatást, a másik ok pedig: hamarosan megnyílik a Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs állandó kiállítása, és szeretnénk, ha ezek a tárgyak ott lennének először együtt láthatók.
Miskolcról hová megy a tárlat?
Nyíregyháza lesz a következő helyszín, és onnan kerül vissza a budapesti múzeumba.
A városokat mi alapján választották ki?
Igyekeztek olyan helyszíneket kiválogatni a szervezők, amik lefedik az adott régiót. Tehát Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Dunántúl, és a keleti országrészben ugyanúgy.
Milyen visszajelzéseket kaptak?
Az emberek nagyon kötődnek hozzá, és ez látszik a látogatottságon, meg a vendégkönyvek bejegyzéseiben. Mindenki nagyon örül, hogy végre Magyarországon vannak ezek a kincsek és széles körben megtekinthetők.
(Fotók: Vona Ildikó/ PTV)
A cikk forrása: PannonHírnök archívum – Megjelenés első időpontja: 2018. március 4.
