Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Negyedszerre nyílik a SZEM Miskolcon

Sajtótájékoztatón ismertették a szervezők a február 3. és 6. között megrendezésre kerülő SZEM fesztivál (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) programját.

Sajtótájékoztatón ismertették a szervezők a február 3. és 6. között megrendezésre kerülő SZEM fesztivál (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) programját.

A seregszemlén idén nyolc produkció szerepel, helyszínül pedig a Kamaraszínház és a Játékszín szolgál. A Nagyszínházban mindennap mennek a helyi teátrum saját előadásai, az eltolt kezdésnek köszönhetően a diákok akár be is ülhetnek megnézni a Zorba, a görög, vagy az Egy csók és más semmi című zenés darabokat.

Negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon a SZEM-et, mely kiváló alkalom a bemutatkozásra, a szakmai beszélgetésekre, kapcsolatok kiépítésére színészhallgatók és közönség, intézmények, külföldi kollégák között. Az első évben a fizikai színház, a másodikban a zenés darabok, tavaly Shakespeare állt a középpontban. Idén Párizs, Prága, Marosvásárhely, Kaposvár és Budapest leendő művészei által színre vitt rövid, kis helyet igénylő előadásokat láthat a közönség.

A szemle programjában szereplő művek: Weöres Sándor: Psyché (Kaposvári Egyetem), Jens Raschke: Alszanak a halak és Roos-Zeh: Sárga vonal (Színház és Filmművészeti Egyetem Budapest), Ionesco: Alma improvizációk és Egressy: 4 x 100 (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem), Papini: Góg (Prágai Előadóművészeti Egyetem), Play House (Nemzeti Iparművészeti Egyetem Párizs), valamint a Helynekemben lehet megtekinteni a Fürdőavatás avagy ki ment ki? című produkciót az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány fiataljainak előadásában.

Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője és Cseh Dávid, a rendezvény egyik szervezője felhívta a sajtó figyelmét arra a kiállításra, mely most nyílt az emeleti társalgóban és megtekinthető egészen a fesztivál végéig. A tárlat darabjai a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező szakán mesterképzést végző hallgatók munkáit tartalmazzák, ezek díszlet- és jelmeztervek a Tévedések vígjátéka (Shakespeare), a Cseresznyéskert, Három nővér (Csehov) művekhez; Goldoni vígjátékához, a Mirandolinához pedig a bábtervezők készítettek néhány ötlettervet.

 

Nyitókép: Szabó Máté (Fotó: Miskolci Nemzeti Színház)

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek