Pannonhírnök

Nemzeti Vágta – A Vajdasági Vágtával elkezdődtek az előfutamok

Topolya lovasa nyerte meg szombaton a Vajdasági Vágtát.

Kisutcai Miklós Topolya színeiben nyerte meg My Boy Merlin nevű lovával a tizenharmadik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Szabadkán szombaton.

Második Pasalia Kira lett Vajk nevű lovával Magyarkanizsa színeiben, harmadikként pedig Koncz Dorottya ért célba Hűség hátán Szabadka színeiben.

A negyedik helyezett a döntőben a Kishegyest képviselő Cékus Árpád, valamint Déva Szándék nevű lova lett. Ők mind a négyen részt vehetnek a szilvásváradi Nemzeti Vágtán október elején.

Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot Csörgő Lilien nyerte meg Bohóc nevű lován Kishegyes lovasaként.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára kilenc felnőtt és négy kishuszár nevezett be.

A futamok mellett lovasbemutatót, díjugrató- és díjlovagló bemutatót, csikósbemutatót, római kocsik versenyét, néptáncprodukciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széles körű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat.

A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei léptek fel a vajdasági eseményen.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a helyszínen azt mondta, a Vajdasági Vágta fővédnökeként hitet tehet a lótartási hagyományok, a közösségi értékek és a vajdasági magyar közösség összetartó ereje mellett.

Természetesen a huszárhagyományoké, a lósporté, a lovaké, a lovasoké, a zsokéké a főszerep, de ez a rendezvény több ennél. Ez a rendezvény a hagyományokról, a közösségépítésről szól, és manapság egyre nagyobb szükség van a közösségépítésre

– hangsúlyozta. Egyben reményét fejezte ki, hogy az idén is – ahogyan korábban már háromszor – ismét vajdasági győztese lesz a Nemzeti Vágtának.

A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.


Borítókép: Tóbiás Zsuzsa (b) Decs, Vörös Tamara (k) Ácsteszér és Rigó Lotti (j) Tahitótfalu lovasa a 17. Nemzeti Vágta döntőjében a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban 2024. október 6-án. A döntőt Tóbiás Zsuzsa nyerte Galaxy nevű lovával. MTI//Komka Péter
MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek