Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nyíregyházán tanácskoztak a vidéki színházigazgatók

A direktorok a jövőbeni együttműködésekről és más szakmai kérdésekről tanácskoztak

A jövőbeni lehetséges színházi együttműködésekről és más szakmai kérdésekről tanácskoztak a vidéki teátrumok direktorai a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének találkozóján hétfőn Nyíregyházán.

Az esemény keretében megtartott sajtótájékoztatón Kirják Róbert, az egyesület nemrégiben megválasztott új elnöke, a helyi Móricz Zsigmond Színház igazgatója elmondta, ez az első egyesületi találkozó, amelyen tizennégy direktor vett részt, célja pedig azoknak a problémáknak és kérdéseknek a megvitatása, amelyek a legtöbb vidéki színházban azonosak.

 

Illusztráció – Régi színházi plakátok (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Az egyesület azt szeretné, hogy a különböző országos programokon vagy eseményeken, például a Lázár Ervin-programban vagy az Országos Színházi Találkozón közösen megjelenve egy olyan párbeszéd legyen az igazgatók között, amely segítheti a színházak együttműködését – jelezte Kirják Róbert.

Hozzátette, a másik fontos cél, hogy a színházigazgatók évente legalább kétszer találkozzanak egymással és együtt gondolkozzanak a színházak jövőjéről és problémáinak megoldásáról.

Kirják Róbert kitért arra, hogy a mostani találkozón a székesfehérvári Vörösmarty Színház már jelezte, az ősz folyamán vendégül látná a vidéki színigazgatókat.

Barnák László, az egyesület alelnöke, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója újságíróknak elmondta, a nyíregyházi eseményre minden megyei jogú város kiemelt vagy nemzeti státuszú színházának igazgatója meghívást kapott.

A témák között a teátrumok gazdálkodása, a színházi támogatási rendszer, a költségvetés, a finanszírozás és a bérkérdések egyaránt szerepeltek, de szó esett a színházak szükséges infrastrukturális fejlesztéséiről, a várható bemutatókról vagy a készülő törvénytervezetről is – tette hozzá az egyesület alelnöke.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: MTI/ Illyés Tibor)

Kövessen minket a Facebookon is!

További cikkek