Október 20-án, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartják a Bölöni László labdarúgó, edző életútját bemutató, „Bölöni, az erdélyi legenda” című magyar életrajzi film erdélyi bemutatóját – közölte szerdán az MTI-vel az alkotás romániai forgalmazója, a Taylor Projects.
Mint írták, a Kultúrpalotában két vetítést tartanak. A nagyközönség számára is nyitott, 15 és 19 órakor kezdődő bemutatókon jelen lesz Bölöni László, valamint a film alkotói, szereplői közül többen.
A közlemény szerint Bölönit az eredményei alapján méltán nevezik az erdélyi labdarúgás legnagyobb alakjának, a román és a magyar sporttörténet kiemelkedő ikonjának. Puskás Ferenc után az egyetlen magyar nemzetiségű labdarúgó, aki magasba emelhette a Bajnokcsapatok Európa Kupájának trófeáját. Ezt az eredményt román válogatottként és a román bajnokcsapat, a Steaua Bucuresti játékosaként érte el.
Edzőként is maradandót alkotott, bajnokcsapatokat irányított, kupákat nyert, játékosai között olyanok voltak, mint Cristiano Ronaldo, Axel Witsel, Raphaël Varane, Ricardo Quaresma vagy Petr Cech.
A róla szóló film „varázslatos utazás korszakokon és Európán keresztül”, amelyben világsztárok, román és magyar futball-legendák idézik meg „a határokat és lehetetlent nem ismerő pályafutást felmutató Bölöni Lászlót”
– írják.
Rámutatnak:
Bölöni úgy vált Románia egyik legnagyobb sportikonjává, hogy közben mindvégig megmaradt magyarnak. A román-magyar határ mindkét oldalán nemzeti hősként tisztelik, magyarok, románok, szászok és cigányok egyaránt.
A mozifilm Bölöni László még nem publikált önéletrajzára, sokéves kutatómunkára és egyedülálló, még nem látott európai, magyarországi és romániai archív anyagokra támaszkodik. Megszólal benne Witsel, Varane, Quaresma, Cech és Kim Källström mellett Valentin Ceausescu, a néhai román kommunista diktátor fia, a Steaua egykori patrónusa, valamint Mircea Dinescu, a 1989-es román forradalom ikonikus alakja is.
A filmben a román futball-legendák – Helmuth Duckadam, Miodrag Belodedici, Marius Lacatus vagy Gheorghe Hagi – mellett a Ferencváros legendája, Nyilasi Tibor és a Budapest Honvéd csatárikonja, Kovács Kálmán is nyilatkozik.
A közleményben idézik Kollarik Tamást, a film ötletgazdáját, társrendezőjét, aki hangsúlyozta: Bölöni László személye és pályafutása összeköti Romániát és Magyarországot, szorgalma, emberi tisztessége okán példaképül lehet állítani a felnövekvő generációk elé.
„A Bölöni-film több, mint egy sportfilm, egy kisebbségi sorban élő, szegény magyar-székely fiú büszke története, aki kitartásának köszönhetően, sok nehézség és áldozat árán a kommunista diktatúrából a szabad Nyugat-Európába, és az európai futballvilág csúcsára jutott, miközben nem vesztette el sem hitét, sem pedig gyökereit” – fogalmazott.
Szabó Attila, a film erdélyi társrendezője szerint
Bölöni nem csak sportolóként, de emberként is példaértékű, hiszen aktív labdarúgóként elvégezte az orvosi egyetemet és fogorvosként is dolgozott. „A film a kortársak számára nosztalgia és memento, az utókornak pedig hiteles, eredeti felvételekkel kísért dokumentáció”
– hangsúlyozta.
A romániai forgalmazó tervei szerint a marosvásárhelyi díszbemutatót novemberben egy bukaresti premier követi, amely után a filmet műsorra tűzik a romániai mozikban. Az alkotás a Vándormozi révén olyan településekre is eljut, ahol nincs filmszínház.
Borítókép: Az életműdíjjal kitüntetett Bölöni László erdélyi magyar BEK-győztes futballista, edző beszél az M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán a Magyar Állami Operaházban 2025. január 13-án. Mellette Sulyok Tamás köztársasági elnök. MTI/Hegedüs Róbert