A nagy érdeklődésre tekintettel meghosszabbították, így október 5-éig még látogatható a Magyar Természettudományi Múzeum Tengerre magyar! című időszaki kiállítása – írta Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára vasárnap Facebook-bejegyzésében.
A közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a közösségi oldalán kiemelte, hogy a magyar tengerészet és a hozzá kapcsolódó tengeri természettudományos kutatás kevéssé ismert történetét mutatja be a kiállítás, amelynek kurátora Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
A múzeumok közötti együttműködés szép példájának nevezte a tárlat létrejöttét, amelyet több tízezren láttak már.
Azt írta,
a kiállítás október 5-én, a zárónapon ingyenesen látogatható, ezután országos turnéra indul, amelynek az első állomása október közepén Salföld lesz.
A tárlaton egyebek mellett megtekinthető az első világháború előtti magyar Adria-kutató expedíció tudományos anyaga és olyan élőlények, amelyeket a magyar tengerbiológusok tanulmányoztak 1913-ban és 1914-ben.
A tablókon képet kaphatnak az érdeklődők a magyar állami beruházásban megvalósult fiumei kikötőről, amely egy időben Európa tizedik legforgalmasabb tengeri kijárata volt.
A tárlat érdekessége, hogy felvillantja a középkori Magyar Királyság időszakának adriai vonatkozásait, köztük a II. András király által vezetett ötödik keresztes hadjáratot, ami a mai Split kikötőjéből indult útjára.
A magyar tengerészet történetei mellett egy hajót megidéző installáció révén a gyermekes családokhoz is közelebb kívánják vinni az egykori magyar tengerhajózást. A gyerekek egy képernyő előtt azt is kipróbálhatják, hogy vajon milyen lehetett áttörni az 1917-es otrantói tengeri zárat – áll a bejegyzésben. (MTI)
Borítókép: A Tengerre magyar! Magyar tengerészet 1867-1945 című időszaki kiállítás a megnyitó napján a Magyar Természettudományi Múzeumban 2025. március 14-én. MTI/Hegedüs Róbert