Fenyő Miklós, Szikora Róbert, Dolly és Novai Gábor még egyszer színpadra lépnek együtt. A Hungaria klasszikus felállásából csak az időközben elhunyt Kékes Zoltán (†2017) és Fekete Gyula (†2019) hiányzik majd.
A legnépszerűbb hazai rock and roll zenekar az 1980-as évek elején robbant be és lendületes dalaival felpörgette az egész országot. Zenéjük visszarepítette a közönséget a jampik világába, Rock and Roll Party című lemezük pedig 650 ezer példányban kelt el, ami magyar rekordot jelentett.
Fenyő Miklós 1968-ben beatzenekarként alapította a Hungariat. Két albumuk jelent meg, majd 1980-ban új felállással és koncepcióval tértek vissza.
Hungaria és a Rock and Roll Party
Az ötvenes évek jampi jelmezeibe öltözött új formáció Rock and Roll Party című bemutatkozó albuma frenetikus sikert aratott, minden eddigi eladási rekordot megdöntött. 1981-ben a Limbó hintóval megnyerték a Tánc- és popdal fesztivált, ezt követően a Hotel Menthol című albumuk is százezres példányszámban fogyott.
A Hungaria klasszikus felállása Fenyő Miklós (ének, zongora), Dolly (ének), Novai Gábor (basszusgitár, ének), Kékes Zoltán (gitár, ének), Fekete Gyula (szaxofon, ritmusgitár, ének), Szikora Róbert (dob, ének) volt. 1982-ben Szikora Róbert kivált a zenekarból és megalakította az R-Gót. A Hungaria még két lemezt jelentetett meg, majd 1983-ban feloszlott.
Fenyő Miklós a Modern Hungáriában, majd szólóban folytatta, míg Dolly, Fekete Gyula, Kékes Zoltán és Novai Gábor a Dolly Rollban zenélt tovább.
1995-ben a nyolcvanas évek Hungariája új lemezt készített Ébredj fel Rockandrollia címmel, és nagykoncertet is adott a Népstadionban.
Kékes Zoltán és Fekete Gyula halálát követően a Hungaria négy tagja 2024 júniusában állt össze eredetileg egyetlen utolsó koncertre a Puskás Arénában. Ennek folytatása lesz a jövő évi buli, ahol újra felcsendülnek a legnagyobb slágerek, és a táncosokkal, látvánnyal kiegészült színpadkép ismét megidézi a jampecok világát.
Nyitókép: Kékesi Zoltán és Fenyő Miklós egy korábbi koncerten (Fotó: MTI/ Bruzák Noémi)