A magyar dráma napján látogatott el a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol a középiskolás diákok számára tartott előadása előtt beszélgettünk.
Vona Ildikó: Viszonylag ritkán jár Miskolcon. Milyen kötődése van ehhez a városhoz?
Spiró György: Voltam itt dramaturg, és próbáltam segíteni, ahogy egy dramaturg tud – főleg szöveg, drámaválasztás, meg ilyesmi-; máskor dolgozik a dramaturg, mint a többi színházi ember, az egy másik szakasz a színházi munkában. Utána is jártam itt többször, egyszer a Könyvhetet is megnyitottam.
– Néhány művét (Prah, Elsötétítés, Kvartett) játszották az itteni színházban…
– Játszották, igen. Sőt, korábban egy osztálytársam volt Hamlet. Padtársam, Markaly Gábor- sajnos már nem él- a ’70-es években játszotta itt a dán királyfit, amikor én éppen színikritikusként dolgoztam, és mint színikritikus láttam elég sok darabot itt is. Furcsa módon családi kötődésem is van, mert édesapám Miskolcon született 1908-ban. Aztán később, 1920 körül mentek el Pestre, nagyapám és nagyanyám női szabó volt, és a háború utáni években nehéz volt megélni, egyébként Miskolcon mindig nehezen lehetett megélni. Tudom, milyen problémákkal küzdenek az itteni lakosok.
– Amikor valamelyik színházban előadják darabját, benne szokott lenni a folyamatban?
– Olvasópróbán illik ott lenni, és utána általában a premierre hívnak meg. Nem szoktam próbákat nézni, mert szerintem az írónak a helye az íróasztalnál van, nem pedig a színházban.
– Többféle műfajban alkot, de van kedvence?
– Próza meg dráma, aztán azon belül mindenféle.
– Mi alapján választ témát?
– Jönnek mindenféle ötletek, nem is tudom…
– Most néztem meg újra a youtube-on a Csirkefejet. Annakidején, még érettségiző diákként nagyon megfogott ez a darab, a karakterek mind telitalálat és nekünk is volt macskánk…
– A macska karakterét a saját macskámról mintáztam, merthogy nekem is volt macskám. Némi saját tapasztalat nem árt azért.
– A darab sikere mennyire köszönhető Gobbi Hildának? Ha más játssza az öregasszonyt, másképp sült volna el?
– Játszotta Gobbi halála után egy évaddal Törőcsik Mari is, és szintén nagyon jó volt. Láttam egyébként sok Csirkefejet a világon, amelyekben kiváló öregasszonyok szerepeltek. A Katona József Színház kivételesen jó színház volt, és remekül sikerült a rendezés is.
– Azt észrevettem, hogy különleges kötődése volt hozzájuk, hiszen több darabját is ők mutatták be…
– Ott se nagyon jártam próbákra. Az ember jobban teszi, ha megbízik bennük. Meg van írva a darab, az ő dolguk, hogy színpadra állítsák. Én sokat nem tudok ebben segíteni. De nemcsak ők, mert elég sok városban játszották Magyarországon a Csirkefejet, és sehol nem szóltam bele.
– Pár évig színházigazgató volt. Hogyan emlékszik vissza a szolnoki időszakra?
– Érdekes volt. Ha hagytak volna, akkor nagyon jó színházat hoztunk volna létre, de akkor nem tudtuk kifutni a formánkat. Többnyire közbeszól valami külső erő, aminek hatására a folyamat megszakad, és újra kell kezdeni.
– Nagy volt a felelősség, a nyomás?
– Az igazgató egyszemélyben felel, minden direktor így van ezzel. Az a fontos, hogy jól válogassa meg a munkatársait. Azon múlik.
– Sokáig tanított a Színművészeti Főiskolán, vagy még most is?
– Még tanítok, igen.
– Szeret tanítani, ezek szerint?
– Hogy mondjam, megszoktam. 1978 óta tanítok folyamatosan. Némi rutinra az ember szert tesz, ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák, mert az újabb nemzedékeknek nemcsak a műveltsége, a mentalitása is egész más. Kétségkívül van egy nemzedéki szakadék, valószínűleg minden műfajban, de ezt is megtanulja az ember kezelni valahogy.
– A miskolci diákokkal van már valamilyen kapcsolata Az ember tragédiája révén?
– Ülnek és néznek a próbán. Egyébként a nézőknek az a dolguk, hogy üljenek és nézzenek.
– Mit fog nekik a próba után tartani?
– Felkértek egy előadásra. Nem elemzés lesz, Az ember tragédiája műfajáról fogok beszélni. A műveknek nem szokott nagyon jót tenni, ha az iskolában kötelező olvasmányok. Nekem szerencsém volt, mert előbb olvastam, mintsem az iskolában egyáltalán Madách neve elhangzott volna, és nagyon szerettem. A mai napig megvan az kicsi, antikváriumban vásárolt, széteső kötet, amit 1915-ben adtak ki, és a saját pénzemen vettem.
– Ön is volt egyszer érettségi tétel. Mit szól hozzá, hogy Önt kellett kidolgozni 2009-ben?
– Nem engem, hanem egy interjú részletét, de a Csirkefej elég sokáig szerepelt az emelt szintű érettségi anyagban. A műnek örülök, viszont az interjú-részletnek önmagában semmi értelme.
– A díjak mennyire fontosak? Kossuth-díj, József Attila, Prima Primissima, Kritikusok díja, sőt 2015-ben az Évad Legjobb Drámája díjat is megkapta egyik darabja…
– Az ember szokott örülni egy díjnak, akár pénzzel jár, akár nem, mert valamilyen megbecsülést jelent. Én sosem hajtottam díjakra, előttem mindig az lebegett, hogy írás közben jól érezzem magam. Igazában szórakozásból írja az ember a műveit, már az önmagában jutalom, hogy ezt lehet csinálni.
– Egy kicsit beszéljünk még a jövőbeli terveiről! Eléggé nyüzsgős ember, mindig dolgozik valamin…
– Írok ezt, azt, amazt, aztán vagy sikerül, vagy nem. Az mindig lutri. Van úgy, hogy az ember végigír egy teljes darabot, vagy egy teljes regényt, és a végén el kell dobni. Előfordul. Aztán van, amikor mégis jól sül el a dolog. Változó. De mondom, szórakozásból csinálom, mert közben érdekes kalandokon megyek át, amiben nem lenne részem, ha nem írnék.
– Ön is változik a darab során, amikor ír valamit?
– Én már elég régóta nem változom, csak bizonyos alakoknak a sorsát élem végig többé-kevésbé. Az jó dolog. Főleg akkor örülök neki, ha az én karakteremtől nagyon eltérő alakot lehet megírni belülről, az nagyon érdekes.
