A Salisbury-síkságon, a Stonehenge építményeinél mutatják be a japán és az angliai kőkörök hasonlóságait és különbségeit egy szeptember végén nyíló kiállításon.
A tárlat bemutatja, milyen nagy gonddal építették a mai Dél-Anglia területén és a Japánban élő újkőkori emberek a kőköröket, hogy a nap járását ünnepeljék – írta a szervezők szerdai bejelentése nyomán a The Guardian online kiadása.
A Circles of Stone: Stonehenge and Prehistoric Japan (Kőkörök: a Stonehenge és az őskori Japán) című kiállítás rámutat a japán középső és késői Dzsómon-kor, valamint a dél-angliai késő újkőkor építményei és települései hasonlóságaira, és kiemel néhány különbséget is.
Nyolcvan lenyűgöző tárgyat állítanak ki, amelyek közül néhány még sosem volt látható Japán határain túl. A legfontosabbak egyike egy erősen díszített, lángnyelveket utánzó alakú edény. Ilyen kerámiákat viszonylag rövid ideig, talán csak néhány száz évig gyártottak Japánban.
Láthatók lesznek doguk, vagyis agyagfigurák töredékei, melyeket a Dzsómon településeken és kőköröknél találtak, és talán földistennőket vagy szellemeket jelképeztek, termékenységi vagy gyógyító rítusokhoz használták őket. Talán nem véletlenül találták meg őket darabokban, úgy vélik, szándékosan törték őket össze a ceremóniákon és szétszórták darabjaikat.
A szeptember 30-tól jövő év augusztus végéig látható kiállítás egyik fókuszában a japán Oju ásatási hely kőkörei lesznek, amelyeket nem a Stonhenge-hez hasonló robusztus, álló tömbökből, hanem folyami kavicsok ezreiből raktak ki. A két Oju-körben kis álló „napórakövek” találhatók, melyek a leghosszabb nyári nap első sugaraihoz igazodnak. A Stonehenge-nél az év ugyanezen napján a nap először az építmény szívébe világít.
„Ahhoz, hogy megértsük a Stonehenge jelentőségét, látnunk kell, mi történt a világ más tájain az őskorban. Noha nyilvánvalóan nem volt kapcsolat az angliai és a japán népek között, a párhuzamok döbbenetesek” – magyarázta Susan Greaney, az English Heritage műemlékvédelmi szervezet történésze, a kiállítás kurátora, aki szerint az angliai és a japán körök arra utalnak, hogy alkotóik „közös választ” adtak a környezetre és az évszakok ciklikus váltakozására.
A történész szerint mind a Dzsómon kultúra népei, mind a korabeli dél-angliai emberek hasonló éghajlaton, földrajzi formák között éltek, és a természeti erőforrásokhoz is egyformán jutottak hozzá. A nap járásához igazodó kőköröket építettek, és nagy figyelemmel emlékeztek meg az ősökről. Hasonló eszközöket és edényeket állítottak elő, és a fontos építmények környékén településeket hoztak létre.
Az érdekes különbségek között a kurátor a bonyolultabb japán kerámiákat említette.
„Nem lenne azonban igazságos azt állítani, hogy a japánok fejlettebbek is voltak, lehet például, hogy az újkőkori Angliában tabu volt az emberábrázolás. De az se lenne méltányos, ha az ősi briteket fejlettebbeknek tartanánk, mert földet műveltek, míg a japán kőkörök építői halászok, vadászok és gyűjtögetők voltak” – tette hozzá Susan Greaney.
Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!
