Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Szabadon felhasználható lesz több jelentős művészeti alkotás

Kálmán Imre, Szép Ernő, Szergej Prokofjev művei után januártól már nem kell jogdíjat fizetni

Január elsejétől szabadon felhasználhatóvá többek között Szép Ernő, Német Andor, Eugene O’Neill vagy Dylan Thomas írásai, Berény Róbert, Albert Gleizes festményei, Kálmán Imre, Django Reinhardt, Hank Williams, Szergej Szergejevics Prokofjev zenei művei, valamint Sándy Gyula, Lauber László, Fábián Gáspár építészeti tervei is – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) szerdán az MTI-vel.

Amikor egy mű létrejön, automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, amely a szerző halálát követő 70 évig él. Magyarországon 2024. január 1-jétől így közkinccsé válnak az 1953-ban elhunyt alkotók művei is. Ezek között Szép Ernő művei, például a Lila ákác, az Emberszag, az Egyszeri királyfi című regényei. Német Andor írásai, például a Veronika tükre, A sárga kimonó vagy a József Attila és kora című művei – olvasható a közleményben.

Emellett szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Berény Róbert plakátjai vagy a sokáig elveszettnek hitt, Alvó nő fekete vázával című festménye, illetve a kubizmus alapítójaként is ismert Albert Glezies alkotásai.

Szintén közkinccsé válik Kálmán Imre Csárdáskirálynő, A cigányprímás, valamint a Marica grófnő című operettje, valamint Django Reinhardt, Hank Williams és Szergej Szergejevics Prokofjev önállóan szerzett művei is.

Fontos megjegyezni, hogy e szerzők műveinek egyes előadásai, vagy az azokról készült hangfelvételek fölött az előadók, illetve a hangfelvétel-előállítók jogai még fennállhatnak – emlékeztetnek az összegzésben.

Önálló építészeti tervek is szabadon felhasználhatók 2024-től: ilyenek például Sándy Gyula, Lauber László, Fábián Gáspár munkái.

Az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat mindig szerzői jog védi, ahogy a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket is. Ezeknek egyik alapvető célja a szellemi alkotás ösztönzése. A szerzői alkotások jogi oltalma a hazai kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi feltétele, ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti – hangsúlyozzák a közleményben.

 

A Marica grófnő nagy slágere Peller Károly, Dancs Annamari előadásában megtekinthető alább:

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció – Pillanatkép Kálmán Imre A cirkuszhercegnő c. operettjének 2018-as előadásából (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

Kövessen minket a Facebookon is!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek