Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Talány Akusztik: a Ferenciek terét megidéző slágerből videoklip készült

Már látható, megcsodálható a Talány Akusztik: Ferenciek tere (Életképek) című dalát feldolgozó kisfilm. Az alkotója: Szabó Zoltán Bendegúz (Best Up and Coming Filmmaker – BIFF 2020).
Talány akusztik

A klipben a Nyugat Plusz irodalmi folyóiratban és a Financial Times-ban is gyakran megjelenő, korábban Juhász Ferenc kötetét illusztráló Kisteleki Dóra grafikája is feltűnik. A dal érdekessége, hogy a Talány Akusztik újra a Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola gyermekkórusával közösen készítette a hangfelvételt.

A Talány Akusztik ízig-vérig színházi zenekar, ugyanakkor ízig-vérig kortárs produkció is, hiszen az irodalmi életben elismert formációról beszélünk, amely 2016 szeptemberében, a kulturális örökség napjain az Óbudai Társaskörben mutatkozott be. A dalok mindegyike Szabó Zoltán Attila (költői nevén: Schwalm Zoltán) író, költő, művészeti vezető, a Gershwin szerelemei című színdarab szerzőjének versein alapul, ezeket zenésítette meg Zöld Csaba, aki az angyalföldi teátrum Karenina, Anna előadásában Oblonszkij tanácsost, a Madáchban Jean Valjeant alakítja.

Gyakran lépnek fel boresteken, romkocsmákban, a Belvárosi Fesztiválon, múzeumokban, „elhagyott” mozikban, tanintézményekben, vagy olyan, a nagyközönség számára csak ritkán látogatható kultuszhelyeken, mint amilyen a Nyugati pályaudvar Királyi váróterme, amelyet egykoron Gustave Eiffel Ferenc József király és felesége, Sisi királyné tiszteletére tervezett. A Vasútdal című Zöld-Szabó szerzeményt és a zenekart amúgy a MÁV nívódíjjal tüntette ki.

Szabó Zoltán Attila az Ünnepi könyvhéten bemutatott kötetében (Gershwin szerelmei / Szép napot! – Napkút kiadó) több Talány-dal eredetije is felfedezhető, így a névadó Talány című vers is, amely a messiásvárást a jelenkor kulisszái között mutatja be, vagy a Klikk című opus, amely a számítógép és az ember sajátos viszonyáról, a virtuális szerelem furcsa jelenségéről mutat ironikus képet. A díjazott Vasútdal ugyanakkor az utazás, a felfedezés élményét dicséri, miközben a játékos szöveg egy fülkében „utaztatja” a mitológiai- és mesehősöket, köztük Dionüszoszt, Aphroditét, Szindbádot.

A Klikk című klipjüket Berlinben a ZEBRA Poetry Film Festival közönsége is elismerte. Márai-puzzle című zenés felolvasószínházi előadásukat a Jókai Anna Szalonban mutatták be 2020. november 16-án, a koronavírus-járvány miatt streamelt formában. A zenekar énekesnője Burján Orsi, fuvolistája Kristó Zsófia, basszusgitáron Gáspár Gyula játszik. A ritmusszekcióért Németh-Szabó Tamás felel. A csapat frontembere az énekes-gitáros Zöld Csaba. A művészeti vezető, aki gyakran konferansziéja is a programoknak, Szabó Zoltán Attila, a Nyugat Plusz alapító-főszerkesztője. Több klipjüket (Klikk, Ferenciek tere) a művészeti vezető kamasz fia, Szabó Zoltán Bendegúz rendezte, aki – Noise című kisfilmje révén – az amerikai Boulder-ben, a rangos BIFF film fesztiválon „Best Up and Coming Filmmaker” díjjal tüntettek ki.

(VA)

Talány Akusztik: Ferenciek tere

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek