Csaknem 2,1 milliárd forintos támogatással, európai uniós fejlesztési forrásokból segítik az 50 év feletti munkanélküliek, a gyesről, gyedről visszatérni szándékozó kismamák, és a jelenleg inaktív álláskeresők foglalkoztatását Baranyában.
A Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a 2022 és 2028 között zajló program a megye egészére jellemző fejlettségbéli különbségek kezelését segíti.
Közölték: a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) keretéből finanszírozott projekttel közös munkára és megvalósításra hívják Baranya legfontosabb szakmai és gazdasági képviseleteit, a járási székhelyek önkormányzatait, a Pécsi Tudományegyetemet, a Dél-Dunántúli Fejlesztési Zónát és a foglalkoztatási célokban érintett civil szervezeteket.
A közlemény szerint a Baranya Megyei Kormányhivatal konzorciumi partnerként a megyei és járási foglalkoztatási rendszerek révén nyújt majd segítséget a célcsoport felkutatásához, az érintettek támogatásba vonásához.
A megyei helyhatóság emlékeztetett arra, hogy Baranyában tavaly ősszel sikerrel zárult egy hasonló, 2,7 milliárd forintos támogatással megvalósuló program. Annak során, több mint ezer fő tartós foglalkoztatása valósult meg „javítva ezzel a megye foglalkoztatási helyzetét, kiemelt tekintettel a Covid-19 vírus okozta foglalkoztatási nehézségekre is” – olvasható a tájékoztatásban.
(A fotó illusztráció)
Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!