Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Toscára várva

Szombaton a közönség, hétfőn-kedden pedig a sajtó képviselői kukkanthattak be a Miskolci Nemzeti Színház készülő darabjainak próbáira.

Szombaton a közönség, hétfőn-kedden pedig a sajtó képviselői kukkanthattak be a Miskolci Nemzeti Színház készülő darabjainak próbáira.

A budapesti Színházak Éjszakája programsorozat mintájára a miskolci teátrum is megnyitotta kapuit a hétvégén. Nyílt próbákat tartottak, ahol 250 néző nyerhetett betekintést az éppen kidolgozás alatt álló előadásokba. Az épület előcsarnokában a Miskolci Balett adott egy kis ízelítőt első bemutatójából, a Nagyszínházban Kesselyák Gergely, Puccini Toscájának rendezője avatta be az érdeklődőket az opera harmadik felvonásának rejtelmeibe.

A Csarnokban Keszég László és A nagy Romulus színészei fogadták a látogatókat, a Kamaraszínházban Lukáts Andor rendező mutatta meg a Pillantás a hídról darab kulcsjeleneteit, a Játékszínben pedig Csehov Ványa bácsijának történetét lehetett megnézni Szőcs Artúr vezetésével.

Hétfőn, kedden a Tosca fotós főpróbájára várták a sajtó munkatársait, ahol már teljes egészében és úgy láthattuk az előadást, ahogyan az a nézők elé kerül majd a pénteki, illetve szombati bemutatón.

 

(b-j) Cseh Antal (Scarpia), Xavier Rivadeneira (Cavaradossi) PTV Fotó: Vona Ildikó
(b-j) Cseh Antal (Scarpia), Xavier Rivadeneira (Cavaradossi) / Fotó: Vona Ildikó

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek