Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Triplázott a Miskolci Nemzeti Színház

Egy hét alatt három premier volt a miskolci színházban. Különböző játszóhelyeken, különböző stílusú produkciók kerültek bemutatásra

Egy hét alatt három premier volt a miskolci színházban. Különböző játszóhelyeken, különböző stílusú produkciók kerültek bemutatásra: kortárs magyar drámával, operával, valamint egy filmből készült színpadi változattal várták a nézőket az alkotók.

Miskolcról szóló darab ősbemutatóját tartották a hétvégén a Játékszínben, Agave címmel. Mikó Csaba dramaturg hónapokig gyűjtötte a miskolci történeteket, majd ezekből kiindulva írta meg az Agave kitalált cselekményét.

Mítosz és történelem, múlt és jelen elevenedik meg Béres Attila rendezésében. A történet 2017 augusztusában játszódik, amikor a fiatal Márk éppen indulna Budapestre – talán örökre –, az indulást azonban váratlan esemény akadályozza: megismeri Annát és családját, s hatásuk alá kerül. Egy három generációs család legfiatalabb tagja a 18 éves Anna, aki a nagyapja iránt érzett szeretete miatt képes lenne lemondani saját életéről. Nem tudja, mi van még a világban, mert az anyja – a híres miskolci látóasszony – által teremtett mítoszban él, és szereti ezt a mesebeli várost. Márk, a tiszta szívű ifjú csapdába esik a titkokat rejtő ház pincéjében, és számos próbát kell kiállnia. Közben feltárul előttünk Miskolc története, a város alapításától napjainkig.

A cselekmény mesés, mitikus elemei biztosítják a humort és a könnyed szórakozást, a családi hazugságok felszínre kerülése pedig a drámát. Végül a szerelem felbukkanása új útra viszi Annát, bár az agave virágnál nem megy messzebb, mégis döntése azt üzeni: bármi rossz történik az életben, azon túl lehet lépni és újra kezdeni.

 

Agave: (b-j) Bodoky Márk, Mészöly Anna,  Rusznák Adrienn, Farkas  Sándor és a nagyapa, Keresztes Sándor (Fotó: Vona Ildikó)

 

– Az előadás a sok-sok ismerős motívum és utalás mellett, azt hiszem meg tud fogalmazni egy általános és mélyről jövő igazságot a túlélni vágyásról és a túlélni tudásról, ami ezt a várost jellemzi. Bízom benne, hogy mindazok, akik megnézik az Agavét, nem csak ismerős, de ismerőssége okán mélyen megérintő előadást látnak majd – mondta Béres Attila rendező.

A díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pilinyi Márta tervezte. A főbb szerepekben közreműködött: Nádasy Erika, Mészöly Anna, Bodoky Márk, Keresztes Sándor, Rusznák Adrienn, Farkas Sándor.

 

Agave:  próbatétel a miskolci látóasszony (Nádasy Erika) irányításával (Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

 

Szabó Máté rendezte a Születésnap című Thomas Vinterberg- film színpadi változatát, melyet Ünnep címen mutattak be január végén a Kamaraszínházban, ahol különleges díszlet és élő kamerafelvételek segítségével idézték meg a kultikus film hangulatát.

A történet egy fényűző családi kastélyban játszódik. Megérkeznek a vendégek Helge, a köztiszteletben álló családfő hatvanadik születésnapjára. Az ünnepi asztalt körül üli a rokonság, elhangzanak a köszöntő beszédek, ekkor számol be fia, Christian azokról a sérelmekről, amiket apja követett el a fiú és ikertestvére ellen gyermekkorukban. Az események során feltárul az addig eltitkolt múlt. A családon belüli szexuális erőszak tabutémájával foglalkozó előadást csak 16 éven felülieknek ajánlják az alkotók.

 

Csoportkép az Ünnep című előadásból (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

 

– Amikor olyan helyzet áll elő, amivel még nem találkoztunk, eszköz nélkül maradunk. Megijedünk az ismeretlentől és elutasítjuk a problémát, vele együtt pedig az áldozatot is. A bűnös kapcsán pedig azzal nehéz szembesülnünk, hogy évekig rosszul ítéltünk meg valakit, nem láttuk, milyen is valójában, hogyan képes valaki, akit nagyra tartottunk, ilyet tenni – hangsúlyozta Szabó Máté rendező.

A főbb szerepeket Gáspár Tibor (Helge, az apa), Máhr Ági (Else, az anya), Lajos András (Christian, a fiuk), Szirbik Bernadett, Rózsa Krisztián, Papp Endre, Simon Zoltán, Prohászka Fanni, Kincses Károly alakította. A jelmezeket Füzér Anni, a díszletet Czigler Balázs tervezte.

 

Ünnep: (b-j) Kincses Károly, Máhr Ági és Gáspár Tibor  (Fotó: Vona Ildikó)

 

Február 1-jén a Nagyszínházban került a nézők elé a Hunyadi László, Erkel Ferenc történelmi operája. A Hunyadiak korában játszódó zenedráma a fiatal Hunyadi László életét dolgozza fel egy szerelmi háromszögön keresztül, ahol az egyik fél maga a király. Az abszolút hatalom birtokosa bármit megtehet büntetlenül, és V. László él is vele, megpecsételve kegyetlen döntésével a Hunyadi-család sorsát.

– A jelmezek jelzik a korszakot, de éreztetik, hogy az ármánykodás, csalás sem korhoz, sem helyhez nem kötött. Nekünk az a célunk, hogy azok a nézők, akiknek már van emlékük a Hunyadi Lászlóval kapcsolatban, azoknak valami új és erősebb élményt nyújtsunk, akik pedig még nem látták ezt az operát, úgy távozzanak, hogy a későbbiekben ezt az előadást nehéz legyen majd felülmúlnia más produkcióknak – magyarázta a rendezői koncepciót Szőcs Artur.

 

Hunyadi László (Pataki Adorján) és Gara Mária (Kriszta Kinga) kettőse  (Fotó: Gálos Mihály Samu/ Miskolci Nemzeti Színház)

 

– Rendkívül drámai és gyorsan pergő események sora Erkel műve. Jelen előadásban a legfontosabb szempont ez a fajta drámaiság. Nem a poézis, ami a hosszan kifejtős verziókban hallható és látható, hanem hogy a hallgatóság hirtelen és nagy erővel találkozzon ezzel a darabbal és a témájával. Az alapkarakterek nagyon erősen kitartanak a jóság, becsület, hazaszeretet értékei mellett, az ármány viszont mindent átsző – összegezte a főbb jellemzőket Cser Ádám karmester.

Kettős szereposztással látható a produkció. A péntek esti premier főbb szerepeit Pataki Adorján (Hunyadi László), Tötös Roland (V. László, Magyarország királya), Laborfalvi Soós Béla (Gara nádor), Ádám Zsuzsanna (Szilágyi Erzsébet), Kriszta Kinga (Gara Mária), Kelemen Dániel (Cillei Ulrik) alakította. Közreműködött a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, kibővített énekkara és a Miskolci Balett. A koreográfiát Lénárt Gábor készítette, a díszletet Slárku Anett, a jelmezeket Kovács Andrea tervezte. Vezényelt Cser Ádám, az előadást rendezte: Szőcs Artur.

(Főcím fotó: Gálos Mihály Samu/Miskolci Nemzeti Színház)

További cikkek