Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Zúgott a „Benczés takarodj!” – kiesett az NB I-ből a DVTK

Kiütéses, 4-0 vereséggel küldte a Fehérvár focicsapata a DVTK-t az NB II-be.

Vasárnap este befejeződött az NB I 2020-21-es szezonja. Bajnok lett a Fradi, a második helyen a Puskás Akadémia, a harmadik helyen a MOL Fehérvár végzett. Elbúcsúzott az élvonaltól a DVTK és a Budafok, ők jövőre az NB II-ben fognak futballozni.

 

A DVTK-Fehérvár mérkőzés egyik pillanata (Kép forrása: DVTK eu/ Szabó Krisztián fotója)

 

Hazai pályán, 10 év után elköszönt a DVTK gárdája az NB I-től. Ellenfele, a Vidi pedig bronzérmes lett az idei bajnokságban, miután 4-0-ra elverte a diósgyőrieket, akiknek még egy becsületgól sem jött össze.

Már egy ideje lógott a levegőben a DVTK búcsúja, hiszen a csapat pengeélen táncolt, és a kiesés szélén volt sok-sok éven át. Idén, a bajnokság végéhez közeledve hiába vágtak ki nagy hajrát, hiába nyertek négy meccset, a 33 fordulóban összesen 33 pontot tudtak szerezni, ami megpecsételte a sorsukat. A Fehérvár végül egy kiütéses győzelemmel küldte őket az NB II-be.

 

DVTK ultrák – indulásra készen (Fotó:: Vona Ildikó/PannonHírnök)

 

Nézők előtt tartották az utolsó fordulót, ám a legelszántabb DVTK-drukkerek már korábban közleményben hírül adták: nem kívánják a lelátókról nézni a kiesést. Persze azért nem hagyták magukra szeretett csapatukat. A villamosmegállónál lévő sörözőnél gyülekeztek, majd onnan dobokkal, zászlókkal felszerelkezve (rendőrök sorfala között) énekelve, rigmusokat skandálva vonultak a stadion elé. Zúgott a „Benczés takarodj!” (a DVTK sportigazgatója – a szerk.), és a „Nekem nem kell más, csak a Diósgyőr”.

 

Hajrá Diósgyőr! (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

 

A stadion előtt felállított kivetítőn keresztül követték a mérkőzés eseményeit. Noha mindenki tudta, hogy a kiesés elkerülhetetlen, az első félidőben még remek volt a hangulat. Aztán, amikor a Fehérvár sorra lőtte a gólokat, a DVTK szurkolói kórusban skandálták csapatuknak: „Nem érdemlitek, a Diósgyőr-mezt nem érdemlitek!”. Bár a vereség után eléggé felforrósodott a helyzet a stadion körül, jelentősebb rendbontásra nem került sor.

Több drukkerrel beszélgettem a szünetben. Csapatuk teljesítményével kapcsolatban különböző véleményeket hallottam: „Menjenek kapálni!”, „Dolgozzanak négy műszakban a gyárban!”, vagy „Jövőre visszajövünk, a DVTK a legjobb!”, de a legfrappánsabb ez volt: „Csak az vígasztal, hogy nekünk lesz a legszebb stadionunk az NB 2-ben”.

 

DVTK drukkerek a stadion előtt (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

 

Az M4 sportcsatorna riportere a meccs után megkérdezte Márkvárt Dávidot rajongóik viselkedésével kapcsolatban. Teljes mértékben igazuk van a szurkolóknak – válaszolta a DVTK labdarúgója.

Zoran Zekić, a csapat edzője a mérkőzés utáni értékelőjében pedig így fogalmazott: A Diósgyőr egy nagy klub, aminek nem a kiesés ellen, hanem a nemzetközi kupaszereplésért kellene küzdenie”.

 

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek