„A zene az kell” Tehetségkutató-verseny különdíjasával a Miskolci Nemzeti Színházban tartandó, jótékonysági koncertje kapcsán beszélgettünk.
Vona Ildikó: Miskolcon végzed az egyetemet, de itt is születtél? Miskolci lány vagy?
Simon Fruzsina: Békésen születtem, az Alföldön. Négy évesen kerültem Miskolcra, amikor a család ideköltözött, mert édesapám itt kapott állást. Diósgyőrben nőttem fel, meg a Győri kapuban; miskolcinak tartom magam, nagyon szeretem ezt a várost.
– Milyen szakon tanulsz?
– Bölcsészettudományi karra járok, magyar- kommunikáció és média szakra, ami egyetemi szintű tanári képesítést ad.
– Mikor kezdtél zenével foglalkozni?
– A szüleim mindketten ének-zene tanárok; sőt apukám karmester is volt, és régebben az Operaház kórusában énekelt. Én úgy nőttem fel, hogy átölelte a napjainkat a muzsika. Mi zenész család vagyunk, nálunk mindenki tud énekelni és tanult valamilyen hangszeren játszani. Több általános iskolába jártam, mert elköltöztünk. Diósgyőrben voltam a legtovább, onnan elmentünk Bőcsre, ott fejeztem be az alapfokú tanulmányaimat. Amikor még Miskolcon éltünk, a szüleim beírattak az Erkel Ferenc Zeneiskolába, ahol szolfézst tanultam és négy évig zongoráztam.
– Erős alapokat kaptál a zongoratanárnődtől?
– Andi néni nagyon szigorú tanárnő volt, de igen: erős alapokat kaptam tőle. Előrébb tartottam a kortársaimtól, ezért nekem mindig nehezebb darabokat adott, mint a többieknek. „B” tagozatos voltam, és rengeteget kellett gyakorolnom. Hetente jártam versenyekre, persze az eredmény sem maradt el: hat országos versenyen kerültem be az első három helyezett közé. Még most is megvan a plakett, amit ott kaptam.
– Ha ennyire sikeres voltál, fel sem merült, hogy zongoratanár legyél és a Zeneművészeti Szakközépiskolában tanulj tovább?
– Akkor nem. Kicsit elvette a kedvem az, hogy óriási volt a hajtás – bár nagyon szerettem zongorázni -, meg közben elköltöztünk Miskolcról, ami nekem törést okozott. Kikerültem vidékre, új iskolába jártam, és úgy éreztem: nem akarok ezzel foglalkozni. Szakítottam is a zenével egy időre, a középiskolás éveim alatt tértem vissza hozzá. A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma-történelem szakos osztályába jártam, ott kezdett el újra foglalkoztatni a muzsikálás. Főként a könnyűzenés kíséret érdekelt nagyon. Anyukám benevezett engem „A zene az kell” Tehetségkutatóra, amit megpróbáltam. Alicia Keys: If I Ain’t Got You című dalát énekeltem és közben zongorán kísértem magam. Nem én nyertem el az abszolút első díjat, viszont az összes különdíjat megkaptam.
– A zongorás évek után hogyan fordultál az éneklés és a könnyűzene felé?
– Nálunk természetes a családban a tisztán éneklés, de senkinél sem merült fel az, hogy ebből éljen meg. Minden tinilányt foglalkoztat a zene, hallgatja a slágereket, én is ilyen voltam. Az említett Alicia-dal nagyon megtetszett, így megtanultam. Három éve énektanárnőhöz járok és képzem a hangom. Sokan beleesnek a hibába, amikor megtanulnak például egy Beyoncé-dalt, hogy átveszik a hajlításait, megpróbálják lekopírozni; én igyekszem a saját stílusomban előadni a szerzeményeket.
– Indultál a Miskolci Város Hangja versenyen is…
– 2012-ben volt, és rengeteg díjat felkínáltak a versenyzőknek. Eljutottam a döntőig, viszont ott olyan dalt kaptam – Tóth Verának egy régebbi számát-, amit nem éreztem a sajátomnak, nem is volt hozzá kedvem, és teljesen elfelejtettem a szövegét, leblokkoltam a színpadon. Akkor ezt kudarcként éltem meg, és pár hónapra megint abba a fázisba kerültem, hogy nem foglalkoztam a zenéléssel.
– Könnyen feldolgozod, ha valami nem sikerül, vagy inkább „rágódós” típus vagy?
– Érdekes, mert most vagyok túl egy nagyon nehéz időszakon az életemben, és pont azon gondolkodtam: mindig pozitív felfogású embernek tartottam magam, viszont ezzel sok problémát eltakartam. Ráhúztam egy pozitív takarót a gondokra, és nem úgy éltem meg, ahogyan kellett volna.
– Ha megkapod a diplomád, maradsz a szakmádban, vagy énekelni fogsz?
– Már most azon vagyok, hogy énekelhessek. Van bennem egy bizonyos kettősség: nem érdekel olyan nagyon, amit most tanulok, viszont amit szeretnék, abból nehéz megélni addig, amíg nincs valahol szerződésem, meg fix keresetem. De úgy gondolom, sok dolgot sikerült elérnem, és már tényleg nagyon közel vagyok ahhoz, amit szeretnék.
– Láttam kiírva a nevedet egy jótékonysági koncert plakátján. Ez mi lesz?
– A Miskolci Nemzeti Színházban tartunk egy jótékonysági gálakoncertet, és a befolyt összeget felajánljuk a Minorita templom javára. Nemrégiben komoly tűzeset történt a templomban, több millió forintba kerül a helyreállítás, és mi ebben szeretnénk segíteni. Farkas Tamás barátom, az Operettszínház művésze javasolta, hogy rendezzünk egy ilyen koncertet. Mostanra megvan a pontos időpont: november 8-án 20.00 órától lesz a Nagyszínházban.
– Mit fogsz énekelni?
– Két számot fogok előadni. Most állítjuk össze a programot, de annyit már elárulhatok: egy szólódalt és egy duettet. Kikötés volt a szervezők részéről, hogy musical, operett, vagy opera legyen a koncerten, és én még nem nagyon énekeltem musicalt. Ez újfajta feladatot jelent nekem, de nagyon szeretem a kihívásokat.
– Mik a terveid a jövőre nézve? Mit szeretnél még?
– Sok időt szánni magamra, rendbe tenni a dolgaimat, megszerezni a diplomát, saját dalokat írni. Nagyon szeretem Miskolcot, és maradni is akarok. Inkább rövidtávon gondolkodom. Az egyetemen végzős vagyok; ha felajánlanak egy állást a szakmámban, akkor elfogadom, sőt valószínűleg keresni is fogok. Hosszútávon nem a kommunikáció szak a vágyam, nekem a zene az álmom, ezt akarom csinálni. Vannak koncertfelkéréseim, illetve készülök egy nagy dobásra. Jótékonysági hangversenyt szervezek, de erről még nem tudok konkrétumot mondani, csak most kezd körvonalazódni az egész. Folytatni szeretném a jövőben is a zongorás éneklést, és közvetíteni általa az igényesebb zenét a közönség felé.
– Ez a rögösebb út, vagy nem?
– De igen. Sajnos a zenei piac az igényekhez alkalmazkodik, és most a mulatós, meg az elektronikus zene a sláger. Érdekes, hogy nagyon sok időt, energiát, belefektettem már a karrierem építésébe, és ahogy visszanézek, sokszor azt sem tudom, hol kezdtem. Ugyanakkor nagyon jó visszatekinteni, mert amit eddig elértem, nem más csinálta meg helyettem, hanem ez az én munkám eredménye.
