Május 15-én kerül bemutatásra az Anonyma – Nő háborúban című darab, a fővárosi Jurányi Házban. A próbák már javában zajlanak, a közönség nagy izgalommal várja az érdekes kérdéseket feszegető produkciót.
A monodráma főszereplője Törőcsik Franciska, rendezője Papp Bojána. A darabot Európában először láthatja a közönség színpadi mű formájában.
Az előadást Anonyma: Egy nő Berlinben című történelmi monográfia ihlette, amely egy harmincas évei elején lévő értelmiségi nő naplójegyzeteiből áll össze. A névtelen író a háborús hétköznapokra fókuszálva meséli el az 1945. április 20. és július 22. között történt berlini eseményeket, amikor a Vörös Hadsereg tömegével erőszakolta meg a városban maradt német nőket.
Borítókép: Törőcsik Franciska az Anonyma – Nő háborúban című színdarab próbáján a fővárosi Jurányi Házban 2019. május 10-én (Fotó: MTI/Mohai Balázs)











