Premierre készül a színművész. Harold Pinter Hazatérés című tragikomédiájában ő Max, az apa. A június 26-i bemutató előtt beszélgettünk a Miskolci Nemzeti Színházban.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: A próbafolyamat véget ért, de milyen lesz közönség előtt játszani?
Gáspár Tibor: Az előadást elkészítettük, szombaton tartjuk a bemutatót. Nagyon várom, hogy mi lesz, de mint mindig, most is izgulok egy kicsit. Van bennem feszültség: vajon a közönség hogyan fogadja majd az előadást? Mindig azon izgulok, hogy a mi adásunkra milyen a vétel, mert az nagyon fontos, hogy vegyék, és képesek legyenek befogadni.
– A Hazatérés műfajilag tragikomédia. Lehet ezen a darabon hahotázni?
– Szerintem lehet rajta hahotázni, ha valaki ezt beengedi. Te Jóisten, mire képes az ember! A saját családján belül is akár. Max, az apa – akit én alakítok – már nem elemzi a történéseket, nála fel sem merülnek etikai meg morális kérdések. Nem foglalkozik vele. Az egész életét így élte le, ő megy előre és hajtja, hajtja az eseményeket.
– Hat szereplője van az előadásnak. Mennyire fejlődő hősök ezek?
– Semennyire. Mint, ahogy magunk is csököttek vagyunk. Igazából mi sem fejlődünk. Kialakulunk tinédzser korunkban, és utána már nagyon minimális az a tapasztalás, ami az életünk alatt ránk „rakódik”, de alapjában véve – szerintem – nem változunk.
– Be vannak zárva a saját világukba ezek a figurák?
– Persze! Komolyabb és mélyebb elemzésbe most ne menjünk bele, de például a társadalmi csoportok között is óriási különbség van. Ki mennyire képes rálátni önmagára és önmagát elfogadni, mennyire képes kívülről látni magát, kellő kritikával látni magát? Erre jó az ilyen színdarab, hogy egy kicsikét megmozgassa a néző agyát.
– Többféle apafigurát játszottál már a pályád során. Max milyen? Gonoszkodó, besavanyodott öregembernek tűnik…
– Én próbálom úgy játszani, hogy ő nem tudja, hogy gonoszkodik, ő már ilyen. Becsontosodott. Ha érez egy kicsi sérelmet, abban a pillanatban ösztönösen a tudata „rááll”, hogy mikor tud visszalőni és mivel. Még akkor is, ha az egy hazugság vagy csúsztatás vagy egy mocskos rágalom. És azt elkezdi hinni nagyon. Nem kételkedik benne, hanem cselekszik. Ő is egy esendő ember, egy áldozat. Önmaga és a környezete áldozata.
– Mennyire nehéz szerep? Színészileg mekkora kihívást jelent ez a figura?
– Ha az ember élvezi és tudja a dolgát, akkor a nehézségi fok fel sem merül. Megfejteni volt nehéz, de segített benne Tamás (Ascher Tamás, az előadás rendezője – a szerk.). Az odavezető út nagyon fontos, ezért voltak az asztali próbák, az internetes próbák, aztán az ember már adja magát. Mutatja, hogy ő mit gondol a szerepről, meddig jutott el, és Tamás ebben tovább kertészkedett. Ebben a virágoskertben, amit mi színészek ideteremtettünk a színpadra a játékunkkal, abban ő nagyszerűen és csodálatosan – ha szabad így mondanom – kertészkedett.
– Hogyan ajánlanád a nézőknek? Miért érdemes eljönni és megnézni az előadást?
– Akik nívós, minőségi szórakozásban akarnak részt venni, és kinyitnak mindent ahhoz, hogy befogadják, ami a színpadról feléjük érkezik, azok számára óriási élmény lesz ez az előadás. Aki viszont fölteszi a lábát és azt mondja: „na, most szórakoztassatok, mondjatok vicceket!”, az inkább máshol keressen szórakozást. Amit mi a Hazatérés előadásban csinálunk igazi színház, és nem szórakoztatóipar. Picit ez a vesszőparipám is, de az igazi színház legfőbb jellemzője, hogy úgy kapcsol ki, hogy közben bekapcsol.
– Mindenki tevékeny művészként ismer. Amíg zárva voltak a színházak a pandémia alatt, mivel töltötted az idődet?
– Otthon voltam Békéscsabán, és voltak kisebb forgatások. A kertemben, az autóm meg a galambok körül foglalatoskodtam, leszoktam a dohányzásról. Kicsit szedtem fel, olyan 8-10 kilót, és most az a következő feladat, hogy leadjam.
– Merrefelé lehet veled találkozni mostanában? Színház, filmforgatás?
– Forgatások lesznek, igen. Persze az még a jövő, arról nem tudok bővebbet mondani, mert nem tudok dátumokat. Itt, Miskolcon a jövő évadban négy darabban leszek, és van még kettő, ami kész van, de nem játszottuk, tehát jövőre hat darabban fogok játszani a Miskolci Nemzeti Színházban.
