A Miskolci Nemzeti Színház április 10-én mutatta be a magyar drámairodalom egyik jelentős művét, Csiky Gergely Buborékok című keserű komédiáját, Rusznyák Gábor rendezésében. Az 1884-ben írt színdarabot nyelvileg mai köntösbe a Mohácsi testvérek ültették át – áll a teátrum közleményében.
A teátrum kiemelt feladatának tekinti a magyar drámairodalom klasszikus és kortárs értékeinek színpadra állítását, a nemzeti kulturális örökség magas művészi színvonalú, ugyanakkor a mai nézők számára is érvényes közvetítését. A Buborékok ennek a missziónak különösen fontos állomása: egy ritkábban játszott mű, amely éles társadalomkritikájával és finom iróniájával ma is meglepően aktuális.

Csiky darabja a 19. század végi magyar polgárság világába vezet, ahol a látszatélet, az önáltatás és a társadalmi megfelelési kényszer határozta meg a mindennapokat. Darvay Botond díszlettervező és Tihanyi Ildi jelmeztervező az 1920-as, 30-as évek világába helyezte az előadást. A két világháború között egy időre megjelent a csillogás, a fényűző élet, melyet a gazdasági világválság derékba tört. A jelmezeket a nagy divatházak aktuális kollekciói ihlették, mintha a színészek egy haute couture kifutóról lépnének a színpadra. Izgalmas szabások, flitterek, márkajelzések jelennek meg a kosztümökön.
A díszlet grandiózusságát egy körfüggöny adja, mely a materiális javakat hivatott megtestesíteni. Központi szerepet kap egy óriási csillár is, ami az előadás végén betölti a teljes színpadot.
A történet középpontjában a Solmay család áll, amelynek tagjai makacsul ragaszkodnak a jólét illúziójához. Senki sem akarja tudni, honnan származik az a pénz, amely a vágyott egzisztenciát fenntartja, csak az számít, hogy a gazdagság látszata megmaradjon. „A gazdagnak mutatni kell, hogy gazdag” – sugallja a darab keserédes iróniával.
A családfőt alakító Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes művész, Gáspár Tibor rendíthetetlen nyugalommal sodródik az eseményekkel; az anya szerepét megformáló Jászai-díjas színművésznő, Máhr Ági önámító ambíciókba kapaszkodik; a Solmay gyermekek (Mészöly Anna, Börcsök Olivér, Tegyi Kornél, Mikita Dorka Júlia, Czvikker Lilla) pedig státusz után sóvárognak. Mindez ugyanabba az irányba mutat: a látszat fenntartása fontosabb, mint az igazsággal való szembenézés.
Ruhák, ékszerek, estélyek, társadalmi rang, a csillogás hajszolása működteti ezt a világot. A buborékok szépek, fényesek, tetszetősök, ám amilyen könnyen felfúvódnak, olyan könnyen szét is pukkannak. A valóság előbb utóbb arcul csapja a szereplőket, és a képtelen, gyakran mulatságos helyzetek mögött kirajzolódik egy család fokozatos szétesése.

A Buborékok nem csupán egy 19. századi vígjáték új bemutatója, hanem egy ma is érvényes kérdéseket felvető színházi előadás, amely nevetésre késztet, miközben kíméletlen pontossággal mutat rá saját, mindennapi buborékainkra.
Az előadás adatlapja:
BUBORÉKOK
keserű komédia
Mohácsi Testvérek, Csiky Gergely műve alapján
Solmay Ignác, földbirtokos
GÁSPÁR TIBOR Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes művész
Szidónia, a neje
MÁHR ÁGI Jászai-díjas
Szerafin, a leányuk, Rábay neje
MÉSZÖLY ANNA
Róbert, a fiuk
BÖRCSÖK OLIVÉR
Béla, másik fiuk, országgyűlési képviselő
TEGYI KORNÉL
Aranka, leányuk
MIKITA DORKA JÚLIA
Gizella, leányuk
CZVIKKER LILLA
Betti, szobalány Solmayéknál
PROHÁSZKA FANNI
Rábay Miklós, vízügyi tanácsos, Szerafin férje
BODOKY MÁRK
Chupor Aladár
FECZESIN KRISTÓF
Morosán Demeter, intéző
FANDL FERENC
Morosán Tamás, a fia
PUSKÁS BALÁZS
Özvegy Sereczkyné Krinyó Auguszta
FAZAKAS JÚLIA
Hámor, nagyvállalkozó
KINCSES KÁROLY
Malvin, a neje
MOLNÁR ANNA
András, inas a Solmay házaspárnál
SALAT LEHEL
Endrődy, újságíró
RÁCZ JÁNOS
Angelo, fényképész
KOKICS PÉTER
Bangó
SZITÁS BALÁZS
Díszlettervező: DARVAY BOTOND
Jelmeztervező: TIHANYI ILDI
Dramaturg: RUSZNYÁK GÁBOR
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Rendezőasszisztens: SZITÁS BALÁZS
Rendező:
RUSZNYÁK GÁBOR
Borítókép: Csoportkép a Buborékok című előadásból a Miskolci Nemzeti Színházban (Éder Vera fotója)











