Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megkezdődött a Horizont Fesztivál Miskolcon

Ötödik alkalommal rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A magyar előadások mellett Finnországból és Lengyelországból érkeznek produkciók.

Három ország 11 produkcióját mutatják be a kortárs táncfesztivál öt napja alatt.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A magyar előadások mellett Finnországból és Lengyelországból érkeznek produkciók. Tavaly a pandémia miatt augusztusban került sor az eseményre, most azonban visszatérnek a hagyományokhoz, és ismét áprilisban tartják meg a táncünnepet a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol a külföldi és hazai meghívottak között fiatal, pályakezdő koreográfusok is lehetőséget kapnak bemutatkozásra.

Az április 19-23. között megrendezett táncfesztivál a hagyományokhoz híven idén is Éder Vera fotóművész kiállításával indul. Kedden kerül sor a Miskolci Balett legújabb előadására, melyet Hugo Viera portugál koreográfus készít Jobb későn, mint soha címmel.

Szerdán érkezik a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház Tátikák előadása, majd A meztelen majom című koreográfia látható a Játékszínben, a Gera Anita/DanceLab jóvoltából. Lengyelországból a Teatr Rozbark Gemini – Tryptyk (Ikrek – Triptichon) című produkciója Anna Piotrowska koreográfiájában tekinthető meg, Finnországból pedig a Susanna Leinonen Company BODY (Test) című előadása érkezik a Horizont fesztiválra.

 

Jobb későn, mint soha (Fotó: Éder Vera)

 

Csütörtökön Újszászi Dorottya/dot.Consla projekt társulata az SOS lebegés, majd Kovács Emese, Tze Long és a Ziggurat Project az Intosomnia című előadást mutatja be. Sérülés miatt elmarad viszont a Lenka Vagnerova & Company La Loba (Farkasasszony) című produkciója, ők Csehországból jöttek volna.

Pénteken debütál Kozma Johanna koreográfiája, a The illusion of matter (Az anyag illúziója), majd Oberfrank Réka és a MU Színház mutatja be ZOOM címmel előadását. Szombaton a gyerekeknek kínál kellemes szórakozást a Tellabor társulat Dániel András Kuflik mesekönyv-sorozata nyomán készített táncfeldolgozása. Az ötödik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a FrenÁk Társulat InTimE című produkciója zárja majd.

(A nyitókép illusztráció – Fotó: Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Facebook oldala)

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

További cikkek