Balló Andrea szegedi festőművész képeiből nyílt tárlat a Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában.
A most látható festményeket az elmúlt három év alkotásaiból választotta ki a művésznő, és 2022. március 26-ig tekinthetők meg a Nagyszínház előadásai alatt. Március 9-én tartották a kiállítás megnyitóját, ahol egy minikoncertre is sor került. Közreműködött Kállai-Barba Violetta (fuvola), Cser Ádám (zongora), valamint Herczenik Anna, akitől ezúttal egy Szabó Lőrinc verset hallottak a jelenlévők.
Balló Andrea életét végigkísérte a művészet szeretete, a zene és a festészet elválaszthatatlan összefonódása. Sokszínű tanulmányai mellett elvégezte a Szegedi Szépmíves Céh Szabadiskoláját és a Szegedi Tudományegyetemen rajz szakos tanári diplomát szerzett, festő szakiránnyal.
Ide most húsz nagyobb képet hoztam, és tizenkét kicsit – avat be a művésznő. – A kicsiket az indokolja, hogy vannak 48 centi széles paravánok, és azokat valamilyen módon fel akartam használni. 20×20-as képből hoztam tizenkettőt, ezeket úgy terveztem, hogy különbözőképpen lehessen őket variálni. Más-más sorrendbe rakva pedig mindig más az egésznek az üzenete, hangulata.
Képek cím nélkül
Nem mindig cím nélküliek. Van, amikor kifejezetten kérnek tőlem címet, akkor adok nevet a kompozíciónak, de van, amikor nem. Olyan festményeimnek, amelyek egy bizonyos témára készülnek, általában van címe. Én viszont jobban szeretem, ha hagyjuk a befogadót asszociálni. Vajon ébreszt-e benne valamilyen érzést, érzelmet, esetleg emléket? Ha pici vizuális igénnyel rendelkezik a látogató arra, hogy megértsen képeket, akkor nyitott lélekkel, nyitott szívvel kell közelednie. Nem feltétlenül ráció szükséges, hanem nyitottság és befogadás.
A legrégebbi kép három éve készült, az még az ún. sötét korszakomból való, a legfiatalabb pedig négy nappal ezelőtt született. A kicsiket, a 20×20-asokat a hely kívánta. Mindig szerettem a sötét tónusokkal kísérletezni, de újabban van bennem egy olyan érzés, hogy nem a sötétséget, meg a tragédiát kell ábrázolni, hanem ellene menni, neki ellent mondani. És gyerünk a színekkel, egy kicsit a vidámsággal, bár sok rossz dolog történik körülöttünk, de nem szabad belesüppedni a depresszióba – folytatta gondolatait Balló Andrea. – A koronavírus megjelenése és a Covid miatti karanténhelyzet egyfajta lázadást váltott ki belőlem. Nem vagyok hajlandó félni. Nem engedem, hogy úgy hasson rám, hogy ez engem lenyom. Harcolni kell a sok borzalom ellen. Én úgy harcolok, hogy kívánom a színeket, a kicsit oldottabb dolgokat, és ennek tükrében születtek a most kiállított képeim.
Kötődés Miskolchoz
Egyre jobban szeretek Miskolcra jönni. Egyrészt, mert a fiam (Cser Ádám karmester – a szerk.) itt van, és őmiatta elég sok operaelőadást láttam itt, másrészt pedig volt egy kiállításom a Feledy-házban, ami jól sikerült. Leginkább a belvárost ismerem; olyan békebeli hangulata van, ami nagyon-nagyon tetszik. Sajnos nem tudtam még hosszabb időt eltölteni a városban, de jártam már Lillafüreden, Miskolc-Tapolcán, azok is gyönyörű helyek – zárta szavait a művésznő.
Művészeti ágak találkozása
Mivel 8-9-én előadásom volt a színházban – mondta Laborfalvi Soós Béla operaénekes – Miskolcon tartózkodva találkoztam Andreával, és így értesültem a kiállítás megnyitójáról. Engem már kisgyermek koromban megérintett a képzőművészet, mert szüleimnek nagyon sok festőművész barátja volt. A mi házunk mindig nyitva állt előttük, így gyakran igazi alkotóműhellyé vált az otthonunk. Természetesen ezáltal nagyon sok alkotás is került házunk falaira. Később, felnőtt koromban hivatásomnál fogva nagyon sok helyen volt szerencsém megfordulni a világban. Néhány évig éltem külföldön is, és mindig, amikor csak volt rá mód, felkerestem a helyi múzeumokat. Számomra a képzőművészet pont olyan fontos, mint a zeneművészet – felelte kérdésünkre az énekes.
Balló Andrea festményei 2022. március 26-áig láthatók a Miskolci Nemzeti Színház nézőtéri társalgójában, a Nagyszínház előadásai alatt.
(Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök)
