
Ivo Dimcsev tartja a szegedi Thealter fesztivál idei workshopját
Ivo Dimcsev a performansz művésze, a tánc, a színház, a zene és multimédiás eszközök sajátos és színes keverékét alkalmazza előadásaiban.

Ivo Dimcsev a performansz művésze, a tánc, a színház, a zene és multimédiás eszközök sajátos és színes keverékét alkalmazza előadásaiban.

A hagyományos díszelőadást június 24-én tartják, a Maros Művészegyüttes, a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Kisvárdai Várszínház közös produkciójában

Elismerték a legjobb harminc év alatti női színészi teljesítményt is, a díjat Mészáros Blanka, a budapesti Katona József Színház művésze érdemelte ki.

A megújuló programstruktúrában a Sztalker Csoport, Vecsei H. Miklós és Ifj. Vidnyánszky Attila társulata voltak a Bázis művészeti tanácsadói.

A versenyprogramban tizennégy produkció kapott helyet – a hazai teátrumok mellett két határon túli magyar színház előadásait is láthatja a közönség.

Az évadnyitó színházi fesztivál délutántól hajnalig kínál nyílt próbákat, kulisszajárásokat, színházi témájú városnéző sétákat, közönségtalálkozókat, interaktív élményeket.

Pénteken megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház.

A Nemzeti Színházzal közösen – Vidnyánszky Attila rendezésében – a Sóstói Stadionban lesz látható az Egri csillagok stadionbeli változata.

Az idei évad háziasszonya Gubik Petra, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) végzős hallgatója lesz.

A cél a fiatalok színházi programokon való részvételének támogatása.

Berek Kati a nagy színészgeneráció tagja volt, amelynek hiányát ma is gyakran érzi a szakma.

Az elmúlt évadokban 50 címből álló repertoárt hoztak létre, amely lehetőséget biztosít számukra a szabadabb létezésre, műhelymunkára.